800 ezres fizetés, ingyen szállás: tömegével csábítják a magyar szakembereket

2019. február 4. 11:31

Rengeteg húsipari dolgozót, hentest keresnek nem csak Magyarországon, de egész Nyugat-Európában is, és habár már itthon is tisztességesen lehet keresni ebben a szakmában, a nyugati bérekkel a hazai vállalatok nem tudják felvenni a versenyt: találtunk olyan hirdetést, amelyben közel 800 ezer forintot ígérnek és ingyen szállást.

Már ezelőtt három évvel is brutális munkaerőhiányrólszámoltunk be a kiskereskedelemben, a helyzet azóta sem javul: 2018 harmadik negyedévében több mint 8 ezer ember hiányzott a kiskereskedelmből a KSH adatai szerint. Lasszóval kell fogni a bolti eladókat, kiszolgálókat és a henteseket is.

Ha beírjuk az egyik legnépszerűbb álláskereső portál keresőmezőjébe, hogy "hentes", összesen 911 ajánlattal találkozhatunk. Ezek között vannak hazai és külföldi lehetőségek. Magyarországon, amelyik hirdetésnél fel van tüntetve a kereseti lehetőség, nettó 250 és 300 ezer forint közötti összeget kínálnak a megfelelő szakképesítéssel rendelkező jelentkezőknek.

Külföldön ennek a sokszorosát lehet keresni. Találtunk olyan hirdetést, amelyikben hollandiai húsüzembe keresnek gyakorlattal rendelkező sertés- és marhacsontozókat 11, illetve 14 euróért óránként. Ez egy átlagos hónapban, 160 óra munkával 1760 illrtve 2240 eurót jelent: mai árfolyamon számolva ez 557 920 és 710 080 forint.

Forrás: Facebook

De találtunk a Profession.hu-n egy ennél is jobb ajánlatot: ebben Németországba, Offenburgba keresnek sertéscsontozásra, darabolásra, késztermék előállítására magyarokat. Feltétel a szakképesítés és a tapasztalat mellett az alapszintű német nyelvtudás, és saját autó munkába járáshoz.

Forrás: Profession.hu

Itt az ígéretük szerint 2400-2500 eurót fizetnek havonta, ami 760 800 és 792 500 forint között lesz valahol.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindkét hirdetésben közös, hogy ingyenes szállást biztosítanak a dolgozóknak.

Persze a fizetés nem minden, számos egyéb dolog van, amit mérlegelnie kell egy munkavállalónak, amikor úgy dönt, elhagyja a hazáját és külföldön él tovább.

Lehet ezzel versenyezni?

Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai húsüzemek érzékelik-e a nyugati munkalehetőségek elszívóhatását: a Maczelka Márkot, SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetőjét kérdeztük meg:

Igen, küzdünk munkaerőhiánnyal a Regnum húsüzemünkben: segédmunkásokat, szakmunkásokat és műszaki szakembereket keresünk leginkább. Az elszívóerőt elsősorban Ausztria, Németország és Svájc felől érezzük.

Arra a kérdésre, hogy fel tudják-e venni itthon a versenyt a külföldi bérekkel, azt a választ kaptuk, hogy a Magyarországon, ezen a területen elérhető bérekkel összehasonlítva a Regnum húsüzem bérei versenyképesek, de az Európa nyugati részén elérhető bérekkel nem tudunk versenyezni.

Kerestük a Húsipari Dolgozók Szakszervezetét is, szerettük volna tudni, ők hogy látják a helyzetet, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?