40 ezer magyar melóst várnak: 400 ezer a kezdőfizetés, 1,5 milliót kapnak a seniorok

2018. augusztus 7. 08:31

Sokszor ajánlatot sem tudnak adni egy új projektre a kisebb informatikai cégek, mert már annak összeállítására sincsen emberük, számos cégnek pedig a megszerzett projekteket kell visszamondania az informatika területén egyre erősebb szakemberhiány miatt - írja az Informatikai Vállalkozók Országos Szövetségének (IVSZ) friss kutatása alapján a Népszava.

Becslések szerint 30-40 ezer informatikus tudna azonnal munkába állni. A munkaerőhiány leginkább a mikrovállalkozásokat veszélyezteti, esetükben nagyobb az esély, hogy a munkaerő gyorsan és könnyedén továbbáll. A fizetések ugyanis rohamléptékben emelkednek: területtől és tapasztalattól függően

a juniorok bruttó bére 400-600 ezer forint körül mozog, a senioroké a 1,5 millió forintot is elérheti.

Ennek kigazdálkodása a cégvezetők szerint csak a multiknak nem jelent kihívást, a mikrovállalkozásokat viszont ellehetetleníti, ugyanis az ügyfelek egyre nagyobb hányada nem tudja, vagy nem akarja kifizetni az adott szolgáltatás megajánlott árát, amely a munkatársak magasabb bére miatt magasabb (lenne), mint ami az elmúlt években volt.

A cégeknek nemcsak a toborzással, hanem a munkaerő megtartásával is meg kell küzdeniük, a fluktuáció óriási. Míg Amerikában az Y-Z-generáció (a mai 25-40 évesek) többsége 2,6 évet tölt munkahelyén, addig Magyarországon még a nagynevű vállalatok is sikerként könyvelik el, ha 8-10 hónapig marad náluk egy programozó.

A jelentkezőknek már a jó fizetésen túl a munkakörnyezet, az otthoni vagy rugalmas munkavégzés lehetősége, az alkotói szabadság, a fejlődés lehetősége is kiemelten fontos. Az IVSZ ezért őszre egy üzleti számításokkal is alátámasztott programcsomagot készít majd kapaszkodóul.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 30. kedd
Pál
27. hét
Június 30.
Aszteroida világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?