7 °C Budapest

394 ezres rendőrségi kezdőbér: mégsem úgy van minden, ahogy mondják?

2018. március 31. 07:00

Néhány hete foglalkoztunk egy rendőrségi álláshirdetéssel, amelynek keretein belül kezdő rendszergazdát keresett a BRFK. Kíváncsiak voltunk, hogy az ígért 394 ezres bruttó fizetés nem okoz-e majd bérfeszültséget a rendőrség szervezetén belül. Ezzel kapcsolatban meg is érkezett a rendőrség válasza, ám arra rá is cáfolt egy jelenleg is a rendőrség kötelékében dolgozó IT-s forrásunk. Egy másik olvasónk pedig cikkünkön felbuzdulva megpályázta az állást és beszámolt tapasztalatairól.

Március közepi cikkünkben foglalkoztunk egy álláshirdetéssel, amely szerint a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) kerestek kezdő rendszergazdát. A hirdetés szerint 394 ezer forintos bruttó fizetést, 200 ezer forintos éves cafetériát, vidéki lakcímmel rendelkezőknek pedig utazási költségtérítést ajánlottak bérezésként.

Mivel a rendőrök átlagfizetése ennél az összegnél jóval alacsonyabb, pláne egy kezdő rendőré, megkérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy nem tartanak-e attól, hogy bérfeszültség alakul ki a szervezeten belül.

Cikkünk megjelenése után néhány nappal meg is jött az ORFK Kommunikációs Szolgálatának válasza, melyet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közlünk.

Nem tartunk tőle

- írták meg a Pénzcentrumnak.

Ezzel szemben már azelőtt, hogy megkaptuk volna a rendőrség válaszát, megkeresett minket egy olvasónk, aki elmondása szerint a rendőrségnél dolgozik rendszergazdaként. Bár cikkünkben az általános rendőri fizetésekkel állítottuk szembe a rendszergazdai kezdőbért, kiderült, hogy nemcsak a teljes állományban, de az IT-sek között sem jellemző minden esetben a közel 400 ezres bruttó bér.

A bérfeszültség már ott kezdődik, hogy a több tíz éve a rendőrségen dolgozó informatikusok (köztük én is) 220-230 ezer bruttót keresnek

- állt a Pénzcentrumnak küldött email-ben. Ezt az információt egyelőre nem tudjuk megerősíteni. A rendőrség alkalmazásában álló informatikusok átlagos bérével kapcsolatban újfent megkerestük az ORFK-t, válaszukat, amint megérkezik, közölni fogjuk. 

Néhány napja pedig újabb levelet kaptunk egy másik olvasótól a témában, akinek a korábbi cikkünkben leírt álláshirdetés felkeltette az érdeklődését, ezért elmondása szerint jelentkezett a pozícióra, ezt követően pedig megírta nekünk tapasztalatait.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Levele szerint az állásinterjún kitöltött egy 60 kérdésből álló feladatsort az arra megadott 30 perc alatt, majd következett a legalább félórás személyes beszélgetés, amelynek keretei között pontosították az elvégzendő feladatokat. Elmondása szerint közölték vele, hogy

a hirdetés sajnos félreérthető.

Közlése szerint a feladatok jelentős mértékben eltérnek azoktól, melyeket az eredeti hirdetésben megjelöltek. A teljes álláshirdetést eddig nem közöltük, csak link mutatott rá márciusi cikkünkben, ám most megtesszük, mivel olvasónk készített egy alternatív verziót is, amely szerinte hűebbenn tükrözi, hogy tulajdonképpen milyen feladatok várják a BRFK kötelékében a leendő munkatársat. A kép bal szélén van egy csúszka, ha elhúzod jobbra, akkor látható az eredeti hirdetés szövege is.

Az olvasónk által készített hirdetés szerint a feladatok az eredetileg jelzetteknél egyszerűbbek, ezen felül pedig a kihallgatási videórendszer kiépítésében és üzemeltetésében is részt kell majd venni. Ez egyébként még nem lenne feltétlenül gond, mivel sok ember karrierálma, hogy ugyanannyi pénzért kevesebb munkát végezhessen, ám az infokommunikációs szektorban ez nem feltétlenül jellemző.

A jó szakembereknek fontos, hogy izgalmas, változatos munkát végezhessenek

- mondta el a Pénzcentrumnak egy hazai tulajdonú web- és applikációfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem