12 °C Budapest
Portré mosolygó személyzetről, aki digitális táblagépet használ egy szupermarketben, közeli felvételen

Kiderült: ekkor nyílik az első eladó nélküli bolt Magyarországon, ez a lánc üzemelteti

2024. december 7. 10:15

A Coop Szeged Zrt. bejelentette, hogy a közeljövőben személyzet nélküli technológiával működő üzletet tervez nyitni Szegeden. Az újítás része annak a fejlesztési folyamatnak, amely már most látható a nemrég felújított Szent István téri egységben, ahol a hagyományos kasszákat önkiszolgáló pénztárak váltották fel - derült ki ó Kelemen János, a cég elnök-vezérigazgatója Delmagyarorszag-nak tett nyilatkozatából.

A Coop Szeged Zrt. nemrég közölte, hogy hamarosan személyzet nélküli üzletet tervez nyitni Szegeden. A vállalat közölte: "Fejlesztésünk következő szintje a személyzet nélküli technológia megvalósítása. Az 'automatizált üzlet' indulásáról kellő időben adunk tájékoztatást a vásárlók és az érdeklődők részére."

Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója a Délmagyarországnak nyilatkozva pontosabb időpontot is megjelölt: "Rövid időn belül, 2025 elején valósulhat meg a személyzet nélküli bolt, de erről egyelőre felelőtlenség lenne nyilatkozni."

Az úgynevezett okosbolt akár nonstop nyitvatartással is működhet majd. Bár a technológia részleteiről egyelőre nem közöltek információkat, értesülések szerint arcfelismerő kamerák és egy speciális alkalmazás segíti majd a vásárlást.

Magyarországon ez lesz az első ilyen típusú Coop üzlet, azonban Csehországban már 2022 óta működnek hasonló egységek. Ezekben a boltokban a vásárlók egy applikáció segítségével léphetnek be, a termékek kiválasztását árfelismerő kamerák és digitális fizetési rendszerek támogatják.

Lukáš Němčík, a csehországi Coop fejlesztési és marketingigazgatója korábban így nyilatkozott az automata boltok koncepciójáról: "Az automata boltok koncepciója kis- és közepes méretű városokban rejti a legnagyobb potenciált, mivel a vásárlók igényei folyamatosan változnak, és egyre inkább a rugalmas szolgáltatásokra van szükségük."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A cseh példa alapján az automata Coopokban a fizetés kártyával történik önkiszolgáló pénztáraknál. Az üzlettér teljes kamerarendszer-felügyelet alatt áll, amely közvetlenül kapcsolódik a központi biztonsági irányítóhoz. Ez lehetőséget nyújt az esetleges problémák gyors megoldására.

A vásárlók biztonságát szolgálja, hogy vészhelyzet esetén segélyhívó gombot használhatnak, amely távoli biztonsági szolgáltatáshoz kapcsolja őket. A csak 18 éves kor felett kapható termékek, például alkoholos italok értékesítését banki azonosítás teszi lehetővé.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?