7 °C Budapest
Budapest, 2024. március 8.Szabó Judit bíró ítéletet hirdet az Sz. Sz. ellen több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bûntettének kísérlete miatt indult büntetõper tárgyalásán a Fõvárosi Törvényszéken 2024. március 8-án. A több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérlete alól felmentette, és kényszergyógykezelését rendelte el a Fõvárosi Törvényszék a férfinak, aki tavaly januárban halálra késelt egy vele szemben intézkedõ rendõrt, és másik kettõt is megsebesített. A bíróság a vádirattal egyezõen állapította meg, hogy Sz. Szilárd a bûncselekmény idején és jelenleg is kóros elmeállapotban szenved.MTI/Lakatos Péter

Hivatalos: 30-40 százalékos béremelést kapnak ezek a magyar dolgozók, milliós pénzt vihetnek haza

2024. november 20. 08:44

A bírók és az ügyészek átlagilletménye 2027-ig el fogja érni a 2 millió forintot. Ehhez 3 lépésben fognak béremelést kapni. A bírósági és ügyészségi alaklamzottak fizetése is emelkedni fog 30 százalékkal jövőre.

A bírók és az ügyészek átlagilletménye 2027-ig el fogja érni a 2021-es uniós bírói átlagilletményt, erről november elején döntöttek egy kormányülésen - írja a 24.hu. Ez az összeg egészen pontosan 2 048 753 forintos bért jelent.

A határozat értelmében három lépésben, három év alatt emelik az illetményalapot: januártól 15 százalékos, utána 2026-ban 10 százalékos, 2027-ben ismét 15 százalékos emelésre kerülhet sor - így 3 év alatt összesen 45,5 százalékkal nő a bírói illetményalap.

A bírósági és ügyészségi alkalmazottak esetében az a cél, hogy az átlagfizetésük érje el a bírói illetmények 40 százalékát, ahogy az EU-s országokban is megszokott gyakorlat. Ennek érdekében az illetményszorzóikat 0,15-tel emelnék meg, azaz 30 százalékkal nőhet januártól a fizetésük.

A portál is emlékeztet, illetve korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla: a döntés meglepő, és nem egyeztethető össze a nemrég benyújtott költségvetési javaslattal, amelyben változatlan illetményalapokkal számoltak - ez azt jelentené, hogy az érintetteknek 3 éve nem emelték a fizetését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 6. 19:19
Agrárszektor  |  2025. december 6. 19:31