Bár tavasz óta érezhetően javult a kormány és a bankszektor viszonya, a hitelintézetek most már konkrét lépéseket várnak a döntéshozóktól.
A kormány fél évvel elhalasztotta a 2025-ös költségvetés beterjesztését, de Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn hivatalosan is benyújtotta a javaslatot az Országgyűlésnek. A miniszter optimista kilátásokról számolt be, Trump megválasztását követően javuló európai folyamatokat említve, és hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság ismét növekedési pályára állhat - írja a Portfolio. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy új gazdaságpolitikára és gazdasági semlegességre van szükség, megígérte, hogy a nyugdíjak reálértékét megőrzik.
A pénzügyminiszter hivatalosan is átadta a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatot Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének. Varga Mihály beszédében kiemelte, hogy a járvány kitörése óta eltelt négy év számos kihívást hozott, beleértve az energiaválságot és az amerikai elnökválasztás hatásait.
Trump megválasztásával és az utána elinduló esetleges európai folyamatok nyomán megnőtt a béke esélye, ezzel pedig a kilátások is javultak
- fogalmazott a miniszter.
Varga Mihály négy pozitív tényezőt emelt ki a 2025-ös évre vonatkozóan:
- A gazdasági növekedés újraindulása
- Növekvő gazdasági optimizmus és reálbérek
- A fogyasztás élénkülése
- Kedvező nemzetközi prognózisok a magyar gazdaság teljesítményéről
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy új gazdaságpolitikára és gazdasági semlegességre van szükség. Öt kulcsfontosságú elemet emelt ki: a családok támogatását, a kis- és középvállalkozások megerősítését, a rezsicsökkentés megvédését,
a nyugdíjak értékének megőrzését és az ország fizikai biztonságának garantálását.
Költségvetési célok
A 2025-ös költségvetést Varga Mihály "békeköltségvetésként" jellemezte, amelynek középpontjában az építkezés áll. A kormány 3,7%-os hiánycélt tűzött ki 2025-re, míg 2026-ra 3% alatti hiányt terveznek. A GDP-növekedést 3,4%-ra becsülik, ami a legtöbb elemző szerint reálisan elérhető.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A miniszter részletes számokat is ismertetett:
- A honvédelmi kiadások elérik a GDP 2%-át, összesen 1753 milliárd forintot.
- A határvédelemre 40 milliárd forintot terveznek.
- A rendvédelmi és közbiztonsági kiadások 1396 milliárd forintot tesznek ki.
- A családtámogatásokra 3754 milliárd forint jut.
- A rezsivédelmi intézkedésekre 880 milliárd forintot különítenek el.
- Az egészségügyre 3717 milliárd forintot szánnak, ami 330 milliárddal több, mint az előző évben.
Különadók csökkentése
A költségvetés javuló helyzetét jelzi, hogy a kormány folytatja a különadók kivezetését. Eltörlik a légitársaságokra kivetett különadót, csökkentik a gyógyszergyártókra és távközlési cégekre kivetett adókat, valamint egy évre felfüggesztik a reklámadót.
Varga Mihály szerint a tárcák megemelt költségvetése és tartalékai mellett a 100 milliárd forintos általános tartalék elegendő lesz a váratlan kiadások fedezésére.
Felmérés: Áldás, vagy átok a hitel?
A hitel, mint pénzügyi termék megítélése 2024-ben sem egyértelmű. Éppen ezért a Pénzcentrum és a Bankmonitor közös kutatásában arra keresi a választ, hogy az „átlagember” hogyan gondolkozik a hitelekkel kapcsolatban. Arra vagyunk kíváncsiak, mit gondol a lakosság arról, hogy valóban lehet a hitel egy értéket teremtő eszköz, amivel gyarapodhatunk, vagy a társadalmi megítélés szerint inkább negatív vonatkozásai vannak a hitelfelvételnek. Segítsd a munkánkat, és töltsd ki az aláébbi felmérést arról, vajon mi jellemzi a bank és az adós viszonyát Magyarországon.
Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







