Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Nem szerepel a bírók fizetése az új költségvetésben, így folytatódhat az elvándorlás az igazságügyből.
Bár hosszú hónapok óta kérték, és több bíró is megszólalt az ügyben, nagyon úgy tűnik, hogy a 2025-ös költségvetés tervezetében sincs forrás a bírók fizetésének emelésére - erről a HVG ír. Korábban az Országos Bírói Hivatal vezetője visszamenőlegesen, 35 százalékos illetményalap-emelést kért.
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is lehetett olvasni a különböző panaszokról, miszerint az illetményalap egy forinttal sem emelkedett évek óta. Szkértők szerint ez is okozta, hogy a szakmában tömeges elvándorlás kezdődött, ez pedig a bíróságok munkájának újabb lassulását is okozta. Ugyanakkor a bírók és más igazságügyi dolgozók azzal is rveltek, hogy 2022 óta az infláció 40 százalékkal ugrott meg, így egyre nehezebb a megélhetésük.
Frissítés!
Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt juttatta el a Pénzcentrum szerkesztőségének az Országos Bírósági Hivatal. A kommentárt változtatás nélkül közöljük:
Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat parlamenti vitája folyamatban van; következésképpen a bérezéssel összefüggő jogalkotási eljárás még nem zárult le. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok költségvetését – benne a bérezéssel összefüggő indítványt – az Országos Bírói Tanács 189/2024. (X.16.) számú határozatával támogatott tartalommal nyújtotta be.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







