Azonnali hatállyal megszüntette pénteken Főző Virág főigazgató-helyettes munkaviszonyát a Magyar Állami Operaház.
A cég nem tartott tovább igényt a munkájára, de maga az érintett is elismerte, hogy nem így kellett volna reagálnia.
Gyorsan döntött az IKEA vezetősége arról, hogy mi legyen a sorsa annak az IKEA-alkalmazottnak, aki egy hazai üzletben írt becsmérlő, trágár megjegyzést egy ügyfélszolgálati pulthoz érkező vásárlóra.
Mint korábban a Pénzcentrum is megírta, a dolgozót valószínűleg az zavarta, hogy a férfi fülén telefon volt, amikor a pulthoz lépett. Az ügyintézés végével a blokkra az ügyfélhez azt írta, hogy 'telefonáló f*sz', azonban a papírfecni gyorsan körbejárta a magyar sajtót.
Az ügyfélszolgálatos munkatársat az IKEA kirúgta, és erről maga az érintett számolt be egy rádióműsorban. Elmondta azt is, hogy valóban elszakadt nála a cérna, a cég azonban korrekt volt az elválásnál.
Nyilvánvalóan sok volt, nem így kellett volna reagálnom. Én azért annyit elvárok egy embertől, hogy legalább köszönjön, ne csak így ledobja a 395 forintos evőeszköztartóját a pultomra a blokkjával együtt, és akkor találjam ki, hogy mit szeretne. Legalább valaki odaböki, hogy visszavét, de még annyi se volt. Le tudtam utána vele kommunikálni, hogy bankkártyára vagy levásárló-kártyára kéri a visszatérítést. Két hete folyamatosan nyomtam, aztán kicsit elszakadt a cérna. Nyilván nem így kellett volna reagálni
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondta a kirúgott IKEA-dolgozó.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







