Szeptember 1-jétől szolgálatmentes nap jár a rendőrség dolgozóinak a születésnapjukon.
Beépülő bérfejlesztéssé válik és állandósul 2023-tól a 2022-ben megvalósult 20 százalékos bérkiegészítés a kulturális szférában, a kormány 2023-ban az új költségvetésben is biztosítja a közfeladatot ellátó kulturális dolgozók korábban megemelt bérkiegészítését - áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Mint a közleményben kiemelik, lezárultak a véglegesített bérfejlesztéssel kapcsolatos egyeztetések a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Pénzügyminisztérium között. Azok a kulturális közfeladatot ellátó foglalkoztatottak, akik 2022-ben megkapták a bérkiegészítést, 2023-ban is számíthatnak megemelt összegű bérre, a 20 százalékos bérkiegészítés jelenleg mintegy háromezer intézmény 28 ezer munkatársát érinti, ami egy újabb fontos állomás a kulturális szférában dolgozók megbecsülése és elismerése jegyében - hangsúlyozza a közlemény.
A tárca közleménye kiemeli: továbbra is cél, hogy a kulturális terület dolgozóit megbecsülje, és munkájuk elismerése mellett segítse a területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítse, hogy a kulturális szféra a fiatalok számára is vonzó pályát jelentsen.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







