24 °C Budapest
Forint Scheine - ungarische Währung

Hivatalos: már tárgyalnak a 2023-as minimálbérről, garantált bérminimumról

MTI
2022. szeptember 22. 13:44

Megkezdődtek a a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalások. Az államtitkár szerint az új tárgyalások során a munkaadói, a munkavállalói és a kormányzati oldalnak figyelembe kell venni a korábbi egyezség tapasztalatait és a jelenlegi gazdasági trendeket.

Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai, a kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a LIGA Szakszervezetek Bérkonferencia című szakmai rendezvényén csütörtökön Budapesten.

Kutnyánszky Zsolt úgy fogalmazott: a 2017-ben indult hatéves bérmegállapodás minden fél számára kedvező volt, az új tárgyalások során a munkaadói, a munkavállalói és a kormányzati oldalnak figyelembe kell venni a korábbi egyezség tapasztalatait és a jelenlegi gazdasági trendeket.

Az államtitkár hangsúlyozta: a foglalkoztatottságot és a munkanélküliséget tekintve is nagyon kedvezőek a magyar adatok. A kormányzat ugyanakkor dolgozik olyan programokon, amelyeket el tudnak indítani, ha a mutatók romlását tapasztalnák, de erre jelenleg nincs szükség - tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?