A beldöldi turizmus élénkítése érdekében a szektorban dolgozók szerint vissza kéne állítani a SZÉP-kártya korábbi használatát.

Nyílik a bérolló: ezért nem mindegy, melyik boltláncnál dolgozik az ember, súlyos pénzek múlnak rajta
132 ezer forinttal is többet kereshet egyik bolti eladó a másiknál üzlettípustól függően. Ráadásul a boltosok 18 ezer forinttal kevesebbet keresnek, mint más fizikai dolgozók. Jó hír viszont, hogy 15 százalékkal emelkedtek a keresetek a boltokban: híradástechnikás boltok, turkálók, trafikok eladói negyedével vastagabb borítékot vághattak zsebre. A legtöbbet az illatszerboltban, legkevesebbet a ruhás piacon lehet keresni - írja a blokkk.com közleményében.
A statisztika szerint a nemzetgazdaságban a havi bruttó átlagkeresetek 13,7%-kal nőttek 2022 januárjában, az egy évvel korábbihoz képest. És ez növekedés már az év eleji fizuemelésekhez köthető. A fizikai dolgozók körében 14,5% volt az emelkedés, nyilván jelentős részben a minimálbérek növekedése révén, hiszen ezt a kört érintette leginkább. A boltos eladók körében 15,3%-os volt januárban az egy évvel korábbihoz képest a havi bruttó keresetek emelkedése. Ez viszont nem sokat változtatott a boltos eladók bérlemaradásán, akár az éves átlagokat, akár a januári változásokat dobjuk mérlegre. 2021 januárjában és 2022 elején is 18 ezer forint felett volt ez a különbség néhány száz forinttal:
Boltos bérjegyzék
2019 | 2020 | 2021 | 2022. január | |
boltok összesen | 250.525 | 274.916 | 294.089 | 321.105 |
nemzetgazdaság összesen | 270.051 | 293.774 | 315.400 | 339.494 |
különbség | -19.526 | -18.858 | -21.311 | -18.389 |
KSH, érték: havi bruttó átlagkereset, éves átlag, 2022: január, bolti fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok), legalább öt fős vállalkozások, teljes munkaidő
Toppon az illatszerbolt, drogéria, végén a piacos eladók
A boltos fizetések év közben hullámoznak, végül a boltos piachoz is igazodnak, ahol a január a legkisebb, a december pedig a legnagyobb árbevétellel kecsegtető hónap. A bért pedig az árbevételből fizetik a boltosok, így mindez nem a véletlen műve, amiben a forgalomhoz igazodó mozgó bérrésznek is elég sok köze van. De azért az emelésekről év elején kell dönteni, akkor is, ha az üzleti év fordulónapja egyes boltosoknál később van. A visszaköszönő munkaerőhiányban ez elkerülhetetlen. Nem véletlen az sem, hogy
a nagy karácsonyi roham révén egyes boltokban a 2021-es decemberi kerestek nagyobbak voltak a 2022-es januárinál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Jelentősebb béremelések kerekedtek ki végül a boltok többségénél, a százalékos arányt nézve pedig nagyot ugrott a híradástechnikai boltos eladók keresete, de a turkálók és trafikok eladói sem panaszkodhatnak a negyedével vastagabb borítékokra.
A boltos topsor elején megkapaszkodtak a játékboltok is, előbbre tört a híradástechnikai boltos kör (ez feltehetően összefügg webforgalmukkal is). Lejjebb csúsztak viszont az élelmiszerboltok. A ruházati boltok nem tudnak feljebb kapaszkodni a bérekben, piacuk sem a régi egyébként. A bérsor vége alig változott, ahol a ruhás piac eladója keresi a legkevesebbet. A bérolló 2022 januárban a boltos eladók körében 132 ezer forint volt, 11 ezer forinttal több, mint korábban.

Súlyos betegség jelei mutatkozhatnak a magyar munkahelyeken: kemény árat fizet, aki nem törődik vele
Az ADHD-ról többet hallani az utóbbi időkben, de azt már kevesebben tudják, hogy a mostani felnőtt generációt is érinti ez a neuropszichiátriai rendellenesség.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Újbóli fontos üzenet - ingyenes szolgáltatás mindenkinek, aki 65 éven felüli
- Fellélegezhetnek a gödiek az akkumulátorgyár ügyében, hatalmas változás jön
- Most újra fájdalmas a maszkviselési vita a briteknél
- A nagy, elalvás előtti banán-dilemma: segít vagy árt?
- Itt az idő, már lehet korcsolyázni a Balatonnál
- Új év kezdődik - advent első vasárnapja van
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


