7 °C Budapest
pharmaceutical factory worker at pharmacy industry manufacture

Óriási harc dúl a magyar melósokért: sosem voltak még ilyen kiváló alkupozícióban

2022. február 10. 12:31

Óriási kihívást tartogat az idei év a nagyfoglalkoztatók számára. A munkaerőhiány ugyanis már nemcsak a képzett szakemberek szintjén tetten érhető, hanem kezd olyan méreteket ölteni, ami az ország versenyképességét is kedvezőtlenül érinti. A problémát kezelve már számos vállalat nyitott a külföldi munkaerő behozatalára. A feladat azonban egyre nehezebb.

A világgazdaság újbóli élénkülésével a termelő cégek kapacitása is nagy lendületet kapott, így a legtöbb iparág területén ismét a munkavállalók kerültek jobb alkupozícióba. A megfelelő mennyiségű és minőségű humán-erőforrás bevonása a nagy foglalkoztatók egyik legnagyobb problémájává vált, ez a trend a szakértők szerint csak erősödni fog a közeljövőben. Ez a magyar piacon sincs másként: a kapacitásbővítés és az új gyárak megjelenése magával hozta és felerősítette azt az igényt, hogy külföldi kollégákat is nagyszámban alkalmazzanak a vállalatok.

A verseny növekedésével a toborzóknak is egyre messzebb kell menniük ahhoz, hogy alkalmas munkaerőt találjanak, az új piacok feltérképezése pedig jóval nagyobb időbeni és anyagi ráfordítást igényel, mint korábban.

Nemrég 600-800 kilométeres körzetben már lehetett találni megfelelő jelentkezőket, most el kell menni akár 1800-2000 kilométerre, sőt még távolabbra is, hogy nagyszámú minőségi munkaerőt tudjunk megszólítani. Ez pedig óriási terhet ró a munkaerő-kölcsönző cégekre

 – magyarázza a HR szolgáltatók új kihívásait Mihályi Magdolna, Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.

Fogytán a türelem a munkavállalói oldalon

A hazai munkaerőhiányban rendkívül kiélezett verseny alakult ki a vállalatok között, ez pedig a HR szolgáltatói szinten is tapasztalható. Ebben a helyzetben egy vállalat sem engedheti meg magának, hogy várakoztassa a munkavállalót, vagy figyelmen kívül hagyja annak elvárásait.

Ma már az álláskeresőknek sokkal nagyobb a mozgásterük, hisz tudják, hogy jelen gazdasági helyzetben megtehetik, hogy válogatnak. A cégeknek pedig muszáj rugalmasnak lenniük, hogy alkalmazkodni tudjanak a munkavállalók új elvárásaihoz.

 – vélekedik a kialakult helyzetről Mihályi Magdolna. A vállalatoknak elsősorban HR oldalon kell változtatniuk, hogy hatékonyabbá tegyék a munkaerő pótlását. Ebben elsősorban az segítheti a cégeket, ha a kiválasztásban döntéshozatali joggal ruházzák fel az abban résztvevő csapatukat, amivel jelentősen csökkenhet a felvételi eljárások ideje. Az időfaktor azért égető kérdés, mert a munkavállalók a legtöbb esetben nem várnak, oda mennek, ahol hamarabb kezdhetnek. Emellett ajánlott, hogy a vállalatok heti több napot is fenntartsanak az új munkatársak beléptetésére, hisz sokszor a cégek már 3-4 nap várakoztatás miatt is eleshetnek az egyébként megfelelő munkaerőtől.

Lehetővé kell tenni, hogy a jelölt előre láthassa a munkakörnyezetét

Habár a fizikai dolgozók döntését jórészt az adott pozícióval járó kereset határozza meg, a munkavállalók szempontjai a korábbinál már jóval kiterjedtebbek. Az állásinterjún, vagy a felvételi eljárás során tapasztalt első benyomás rendkívül fontossá válik, és fontos szempont lett az is, hogy az állásra jelentkező láthassa a telephelyet, vagy gyárat, ahol dolgozni fog és találkozhasson az ott lévő emberekkel. Erre a gyakorlatra eddig a legtöbb cégnek nem volt kapacitása, a gyárak látogatását pedig a biztonsági kockázat és a járványhelyzet is megnehezíti. Ettől függetlenül a jövőben a vállalatoknak erre is megoldást kell találniuk, legalább egy videó formájában meg kell mutatni a jelöltnek, hogy hol fogja tölteni a mindennapjait.

A vállalatok részéről nagyon fontos, hogy a munkavállalónak ne csak a szakmai képességeit, hanem személyes habitusát, elvárásait is ismerjék. Minden kolléga nagy érték, így vigyázni kell rájuk és meg kell becsülni őket

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– hangsúlyozza a szakember.

Egy ideális HR szolgáltató a legtöbb terhet leveszi a munkáltató válláról

A jelenlegi gazdasági környezetben egy ideális HR szolgáltató partner amellett, hogy feltérképezi és megszerzi a minőségi munkaerőt a cégek számára, információval, javaslatokkal szolgál a bérfejlesztés területén és adott esetben támogatja a különböző nemzetiségű munkatársak integrációját a vállalatba.

Szívesen alkalmazzuk azt a megoldást, hogy a már régóta nálunk dolgozó munkavállalóink közül felkérünk valakit, hogy fogadja az új belépőket és mondja el nekik, hogyan kezdett, mire kell figyelni, mi az, ami nehézséget okoz, és ezeken hogyan lendüljenek át. Nagyon fontos egy ilyen tapasztalt munkatárs bevonása, mert ő hitelesen tudja átadni az adott cég kultúráját, és segít abban, hogy könnyebben beilleszkedjenek a dolgozók az új környezetbe.

 – osztotta meg az egyik leginkább bevált gyakorlatukat Mihály Magdolna.

Egy munkaerő-kölcsönző cég szolgáltatásai pedig még itt sem érnek véget, hisz a toborzó cégek sok esetben közreműködnek a kezdőnapok és munkavédelmi oktatások vagy egyéb eligazítások lebonyolításában is, és ha szükséges idegennyelvű koordinátorral, és tolmáccsal is segítik a vállalatokat.

Megegyezés kérdése, de egyre több cég veszi igénybe a mi tapasztalatunkat, főleg, ha már több éve dolgozunk együtt. Igyekszünk a felvételi eljárás végéig a munkavállaló mellett maradni és csak akkor engedjük el a kezüket, amikor a kapuhoz érnek és munkába állnak

 - zárta gondolatait az ügyvezető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm