14 °C Budapest
Steel workers adjusting position of brake press formed steel with crane

Elképesztő, mennyit keresnek a magyar melósok itt: ennyiből hogy lehet megélni?

2022. január 3. 08:15

Az ország legnagyobb kiterjedésű régiója, a Dél-Alföld: a HelloVidék cikke azt elemzi, hogy hogy a világjárvány óta milyen munkaerőpiaci változások mentek végbe, hogyan alakultak a bérek, kikre, milyen szakemberekre van most leginkább ebben a régióban kereslet.

A hét magyarországi statisztikai régió egyike, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyéket foglalja magába. A régió központja Szeged. Településszerkezetét leginkább a tanyákkal körülvett mezővárosok és óriásfalvak alkotják, megállapítható, hogy a Covid ebben a régióban érintette a legkevésbé a munkaerőpiacot.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója szerint ennek több oka is van: egyrészt magas a mezőgazdasági foglalkoztatottság, ezt a szektort pedig kevésbé sújtotta a járvány. Másrészt a HORECA szektor kitettsége ebben a régióban a többi régióhoz képest alacsonynak mondható, ami szintén csökkentette a kockázatot. Ugyanakkor az autóipari érintettség a Kecskemét környéki klaszter miatt igen jelentős: a leállások, a termelési szünetek, kényszer-szabadságolások itt is jellemzőek voltak - írja a lap.

Békés megyében az egyik legalacsonyabb a nettó átlagkereset (2021. I. negyedévében 205.000 Ft), Csongrád-Csanád megye a középmezőnyben helyezkedik el (2021. I. negyedévében 236.000 Ft). Várhatóan – ahogy a korábbi években is – a bérek alakulása követi a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének tendenciáját, a munkáltatók különböző béren kívüli juttatásokkal igyekeznek kompenzálni az országos viszonylathoz képest alacsonyabb alapbért.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem