2 °C Budapest
Ezra Bailey

Tömeges felmondási hullám indult: rengetegen fordítanak hátat korábbi munkahelyüknek

2021. december 1. 13:07

Az elmúlt szűk két évben dolgozók ezreinek kellett itthon kényszerből új munkát keresniük a szakmájukban, vagy éppen egy teljesen újat kitanulniuk. Ezzel együtt a pandémia évei alatt a munkaerőpiac is sokat változott; például tömegek kerültek állandó vagy részleges home office-ba, amely sokakat ösztönzött arra, hogy a régit hátrahagyva, új szakmát sajátítsanak el, és sokan vágtak bele egy, a hobbijukhoz kötődő tanfolyamba is.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

A felnőttképzések átalakításáról szóló tavalyi kormányzati bejelentés és a pandémia együttesen valóságos lavinát indított el az új szakmát keresők, hobbit tanulók körében az OKJ-s tanfolyamokra a 2020 december 31-ig. A Dun & Bradstreet adatai alapján látható, hogy a 2020-as év végi hajrá meglátszott a felnőttképzéssel foglalkozó cégek pénzügyi eredményeiben.

A vállalati adatbázisa alapján, árbevétel szerint legnagyobb felnőttképzéssel foglalkozó cég, az OKTÁV Továbbképző Központ Zrt, amely 2020-ban 32 százalékos nettó árbevétel növekedést ért el 2019-hez képest. Ez a kiemelkedő eredmény nagyban köszönhető a fentebb említett év végi hajrának, amikor is emberek ezrei döntöttek úgy, hogy a felnőttképzés átalakítás előtti utolsó hetekben belevágnak egy új szakma megtanulásába. A Komárom-Esztergom megyei cég 2020-ban végül 3,6 milliárd forint nettó árbevételt  ért el.

Ennek egyik oka az is lehet, hogy a karrierváltóknak jellemzően már nincs lehetőségük arra, hogy évekig tartó, iskolai rendszerű képzéseken sajátítsák el az új karrierjükhöz vagy hobbijukhoz szükséges tudást, ezért is váltak az elmúlt években népszerűvé a rövidebb időtartamú felnőttképzések, tanfolyamok, amelyeknek a népszerűségét a pandémia csak erősítette. Persze kivételek mindig akadnak.

10-ből 7 magyar pályaváltó

Az egyik vezető álláskereső portál felmérése szerint Magyarországon 10-ből 7 ember váltott már legalább egyszer pályát a karrierje során. A pályaváltásban felülreprezentáltak a szakközépiskolai, technikumi, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezők, míg a többszöri váltás az érettségizetteket érinti leginkább.

A többségben néhány év alatt megérik a váltás gondolata: a legtöbben 1-5 év után váltanak, de gyakori az is, hogy valaki 5-10, vagy akár 10-20 évet is eltölt korábbi szakmájában. A különböző felnőttképzési tanfolyamok résztvevői között felülreprezentált a 40-es éveikben lévők, és ebben a pandémia hatására sem volt változás.

2020 utolsó napjával megszűnt az OKJ-s képzések eddigi rendszere, és idén már csak az eddigieknél nehezebben, esetenként hosszabb idő alatt lehet csak államilag elismert szakképesítéshez jutni. Szakemberek szerint erre az átalakításra azért volt szükség, mert a munkaerőpiac teljesen megváltozott az utóbbi években és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a ma kitanult szakma pár év múlva már nem is létezik, vagy az ott tanult tudás teljesen elavul, helyette viszont olyan képzettségekre lesz szükség, amikről ma még nem is tudunk. Nagyon gyorsan inflálódik az aktívan a szakmában dolgozó emberek tudása is.

Korábbi iparági kutatások jól mutatják, hogy mire is lehet számítani a jövőben Európában, amely kihívásokra egy új rendszer versenyképes választ adhat:

  • A mai gyermekek életük során előreláthatólag nagyjából 15 alkalommal fognak munkakört/munkahelyet váltani.
  • 2022-ig a munkavállalók 54 százalékának átképzésre, illetve továbbképzésre lesz szüksége.
  • Az Európai Unióban 100 millió felnőttet kell újra képezni 2030-ig. Ez a munkaképes korúakat figyelembe véve minden negyedik embert érinti, azaz Magyarországon 2 millió felnőttet.

Az OKTÁV-nál kisebb szereplőknek sem lehetett okuk a panaszra; a klasszikus OKJ felnőttképzéssel foglalkozó vállalatok többsége 2020-ban növelni tudták a nettó árbevételüket. A FOCUS Oktatási Kft., a PALLAS 70 Oktatási Kft., az IWI Project Kft. és a Géniusz Plusz Oktatási Kft. is egyaránt 30-70 százalékos nettó árbevétel növekedést ért el 2020-ban az előző év azonos időszakához képest, és mindannyian meg is tudták tartani az alkalmazottaik többségét.

A kisebb, inkább hobbi célú oktatással foglalkozó cégek kevésbé voltak sikeresek a tavalyi évben, ami annak is köszönhető, hogy sok tanfolyamot személyesen nem lehetett megtartani a lezárások ideje alatt, és online nehezen volt kivitelezhető, átültethető egy barista képzés, vagy főzőtanfolyam.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2022.01.26 09:06
  1. Nagyon nehéz pejsliből különbséget tenni méltóság és tisztelet között. Amikor a különbségre ké...
perfekt  |  2022.01.26 08:26
Tanulmányozva a mérleget, gyakran találkozhatunk a forrásoldalon a céltartalékokkal. Mindig felvetőd...
hrdoktor  |  2022.01.24 04:55
Amikor heti ritmusban vagy egy héten belül is változik a munkarendje, önt is fenyegetheti az egészsé...
legacykft  |  2022.01.21 18:45
Mindannyian boldog életről álmodunk. A boldogság élménye azonban mindenkinek mást jelent, mondhatnák...
coachco  |  2022.01.18 16:34
Hetvenhét éve annak, hogy felszabadult a budapesti gettó. Ezt a hírt hallva eszembe jutott az a pár...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. január 27. csütörtök
Angelika
4. hét
KONFERENCIA
Tovább
Private Investor Day 2022
Mibe fektessünk 2022-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked! Február 24-én online.
EZT OLVASTAD MÁR?