0 °C Budapest
Close up hand of bricklayer worker installing bricks on construction site cimlapi

Őrült toborzásba kezdenek a magyar vállalatok: ennyi melósra lenne szükségük

2021. október 11. 18:03 2 perc

A következő egy évben a nagyvállalatok több mint 10 százaléka számol a munkatársak létszámának növelésével, sőt, majdnem kétharmaduk 10 százaléknál nagyobb létszámbővítésben gondolkodik, derült ki egy friss felméréséből. A megfelelő alkalmazottak felkutatása azonban kihívást jelenthet az egyre feszesebbé váló munkaerőpiacon.

A K&H nagyvállalati növekedési index ez év második negyedévi eredménye szerint a cégek 14 százaléka tervez új dolgozókat alkalmazni. Ez az arány némileg alacsonyabb, mint az előző negyedévben, amikor 22 százalékon állt a mutató, viszont a bővítéssel számolók közel kétharmada legalább 10 százalékkal szeretné növelni a munkatársai számát. Ez összességében várhatóan 1,2 százalékkal több ember foglalkoztatását fogja jelenteni a nagyvállalati szektorban. Kérdés, hogy mennyire lesz egyszerű dolguk. A KSH adatai szerint ugyanis augusztusban 4 százalékon állt a munkanélküliség, ami amellett, hogy természetesen nagyon örvendetes fejlemény, kihívásokat jelenthet a cégeknek a megfelelő új kollégák megtalálásában. Ugyanakkor ez a szám egyelőre magasabb, mint a járvány előtti legalacsonyabb, 2019 decemberi 2,9 százalékos érték.

Szűkül a munkaerőpiac

A foglalkoztatottak aránya külföldön is egyre nő, és már közelít a vírus előtti értékekhez. Ha a járvány legnehezebb részén már túl vagyunk, és nem lesznek további jelentős korlátozások, várhatóan folytatódni fog ez a tendencia. Ez tovább nehezítheti a magyarországi vállalatok helyzetét.

A határok kinyitásával újra könnyebbé válik munkát vállalni más országokban. Ezzel pedig a hazai cégeknek újfent versenytársai lesznek a külföldön működő vállalatok

– mutatott rá Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője az esetleges nehézségekre. Itthon a munkanélküliek alacsony száma mellett egyre magasabb a foglalkoztatottak aránya a teljes népességen belül, júliusban 4 millió 647 ezren dolgoztak. Ez további nehézségeket okozhat a bővítést tervező vállalatok számára, hiszen kevesebb tartalék maradt a munkaerőpiacon. Régiók tekintetében Kelet- és Nyugat-Magyarország állnak az élen, mindkét területen a cégek 20-20 százaléka fog várhatóan új kollégákat felvenni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02