3 °C Budapest
Hiába gürizel keményen: az már rég kevés egy zsíros előléptetéshez

Hiába gürizel keményen: az már rég kevés egy zsíros előléptetéshez

2021. október 5. 16:48

Már nem elég a kemény munka ahhoz, hogy megkapjuk a jól megérdemelt előléptetést. Egyre több jel mutat arra, hogy a személyiségünk és az asszertivitásunk fogja meghatározni azt, hogy milyen gyorsan lépünk előre a ranglétrán.

Míg iskolás korunkban azt tanították nekünk, hogy az előrejutáshoz a kemény munka a fontos, gyakran találkozhatunk a munkahelyen azzal, hogy a szorgalom, és a kemény munka aligha juttat minket hozzá egy előléptetéshez.

A szakmai ismeretek, és a kemény munka ugyanis mára már alap, és sokszor maradnak hátul azok, akik túlóráznak, minden feladatot elvállalnak, és rengeteget dolgoznak. Ez azonban nagy hiba, ugynais minden extra feladatot elvállalni és folyamatosan elvégezni mindent önkéntesen gyakran járhat azzal, hogy a főnökünk nem ismeri el az erőfeszítéseinket.

De akkor mi a siker titka?

Jeff Shannon, coach a BBC-nek elmondta, hogy természetesen karrierünk elején fontos hogy szorgalmasan és keményen dolgozzunk, azonban ez idővel már nem segít abban, hogy előrelépjünk.

Egy bizonyos ponton túl ha körbenézünk az irodánkban, azt látjuk, hogy mindenki egyformán keményen dolgozik, ráadásul nincs értelme az extra munkának akkor, ha ezt senki nem ismeri el.

Kiemelte, hogy a siker kulcsa a szorgalmas, kemény munka mellett az, hogy politikusként is helyt tudjunk állni, mivel ma az előrejutáshoz az kell, hogy észrevegyenek a főnökeid, munkatársaid.

Carol Frohlinger a Negotiating Women nevű cég elnöke hozzátette, hogy bár a kemény munka még mindig nagyon fontos, sokan elkövetik azt a hibát, hogy a munkát csendben elvégzik, és várják a kitüntetést érte anélkül, hogy bármit mondanának. Ha csendben várunk az elismerésre, ez késlekedhet, sőt gyakran szóba sem kerülünk az új pozícióra, mert a vezetők elfelejtik, hogy mi személy szerint mennyit dolgoztunk.

Frohlinger azt is kiemelte, hogy mint oly sokszor a munkaerőpiacon, itt is a nők jobban érintettek.

A férfiaknak nem esik nehezükre a dicsekvés, azonban ha egy nő tenne ugyanígy, az már negatívabb fényben tüntetné fel őt, úgy, mintha üresen dicsekedne.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Megoldásként a szakember azt javasolja, hogy amennyiben az év végéig nem kerül munkák elismerésre, úgy fontoljuk meg azt, hogy olyan munkahelyre váltunk, ahol megkapjuk a szakmai elismerést. Ezen kívül persze fontos, hogy a főnökünknek is emeljük ki azt, hogy mennyit dolgoztunk, milyen sikereket értünk el.

Nem kell folyamatosan ezzel bombázni a főnökünket, de jó, ha szem előtt van ez az információ, ne feledkezzenek meg rólunk. A sikerhez az kell, hogy észrevegyenek, és ha te nem állsz ki magadért, más sem fog.

Előfordulhat, hogy ugyanolyan tulajdonságokkal, tapasztalattal rendelkezel, mint a munkatársad, azonban őt egyszerűen jobban kedvelik, és ezért gyorsabban kap elismerést. A felmérések is azt mutatják, hogy akit kedvelnek a munkahelyén, az több pozitív visszajelzést és elismerést kaphat.

Ezzel ért egyet Shannon is, aki szerint az irodai munkák zöménél a szaktudásunk mellett egyre nagyobb jelentőséget kap az, hogy mennyire vagyunk szerethető, kooperatív emberek és mennyire tudunk emlékezetesek maradni. Fontosnak tartja, hogy a munkatársak bízzanak bennünk, elismerjenek minket és tudjunk rájuk hatni.

Nem elég szorgalmasnak lenni, és keményen dolgozni. Manapság fontos, hogy a munkatársaid, feletteseid a vezetőt lássák benned, kedveljenek, és a munkahelyi témákon túl is tudjanak veled kapcsolódni.

Azonban nem érdemes sokáig várni az előléptetésre. Szakértők korábban elárulták, legfeljebb három év után érdemes új munkahely után nézni, amennyiben nem jön az elismerés. A szakemberek szerint akkor sem kell csalódni, ha a főnökség elutasítja a kérésünket, lehet valóban megért a helyzet a váltásra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2023.01.30 04:30
Megfelelő kommunikációval nemcsak magunkon, hanem a vállalaton is segíthetünk. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2023.01.24 15:59
  Előfordul, hogy egy bizonyos életszakaszunkban nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, nem vagyunk...
coachco  |  2023.01.23 17:52
Most, hogy így közeledek a hatvanhoz, határozottan állítom, minden kornak megvan a maga öröme, érdek...
hrbonbon  |  2023.01.23 14:33
    Simonyi Judit ügyvezető igazgató Az elmúlt évek tapasztalatait cáfolva a 2023-as év váratlan...
vezetoi-coaching  |  2023.01.20 22:51
Két videóját hoztam ide Simon Sinek-nek, amelyek szervesen összetartoznak. Millenials – „That is wh...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 30. hétfő
Martina, Gerda
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?