Még több munkahelyet mentenének meg: eddig lehet igényelni a támogatást

2020. december 10. 19:30

Meghosszabbítja a kormány a járványhelyzetben a munkahelyek megtartását szolgáló programot, így decemberre és a januárra is jár az ágazati bértámogatás a munkáltatóknak - nyilatkozta Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, bővül az érintetti kör is, az utazásszervezők és -közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak.

Az eddigi igényekben érintett munkavállalók esetében nincs szükség új kérelem kitöltésére. Ha a munkáltató nem kéri tovább a támogatást, ezt december 31-ig jelezheti. Az újonnan pályázók a mai naptól november, december és január hónapokra igényelhetik a bértámogatást. Az új kérelmek és a meghosszabbított támogatások esetében a munkáltatóknak egy hónap továbbfoglalkoztatást is szükséges vállalniuk.

A cél továbbra is az, hogy az ágazati bértámogatás minél több munkahely megőrzését segítse a veszélyhelyzet idején. Igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.

A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is. A támogatás így érdemben segíti a járványhelyzet miatt bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában. Mostanáig több mint 4500 munkáltató nyújtott be kérelmet közel 35 ezer munkavállaló esetében, mintegy 3,3 milliárd forint összegben. A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg. A kérelmeket 2021. február 8-ig lehet benyújtani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem