2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
A 2020. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 482 ezer fő volt, 38 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor A 2020. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 482 ezer fő volt, 38 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH legfrissebb statisztikáiból.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a jelentős csökkenést a hetente legalább egy órányit dolgozók között a külföldön dolgozóknak és a közfoglalkoztatottak számának visszaesése okozta. A létszámcsökkenés a nők esetében volt jelentős (több mint 30 ezer fős). A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2% volt. 2020 októberében a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 451 ezer fő volt, 31 ezerrel kevesebb, mint az előző hónapban.
Kevesebb ingázó és közmunkás
Az idén augusztustól októberig tartó időszakban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 0,8%-kal alacsonyabb, 4 millió 482 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott, miközben a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 17 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 25 ezer fővel csökkent. Ugyanebben az időszakban a KSH kiemelte még a következő jellemzőket:
- A 15-64 évesek közül 4 millió 402 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportot jellemző foglalkoztatási ráta 70,2% volt. A 15-64 éves férfiak esetében a foglalkoztatottak létszáma némileg (6,3 ezer fővel) csökkent, 2 millió 431 ezer főre, a foglalkoztatási rátájuk azonban - részben demográfiai okból - kismértékben (0,2 százalékponttal), 77,6%-ra nőtt. A 15-64 éves nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 35 ezer fővel, 1 millió 970 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 62,8%-ra csökkent.
- A fiatal (15-24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 274 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 27,6%-ra csökkent. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 83,3%-ra mérséklődött, míg az idősebb (55-64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 14 ezer fővel, 714 ezer főre, a foglalkoztatási ráta - részben demográfiai okból - 3,4 százalékponttal, 60,6%-ra emelkedett.
- A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 75,6% volt. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, amit Magyarország - a koronavírus-járvány miatti átmeneti visszaesést követően - ismét elért. Jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 83,7, a nőknél 67,5%.
Ha csak az idén októberi számokat nézzük, a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 451 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 31 ezer fővel, a tavaly októberihez képest pedig 72 ezer fővel kevesebb. A15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,6% volt, ami a szeptemberi értékhez képest 0,6 százalékponttal, az előző év októberéhez képest pedig 0,9 százalékponttal csökkent.
Egyharmad egy éve nem talál munkát
Ami a munkanélküliségi számokat jelzi, érdekes kettősség mutatkozik meg a nemek területén. Míg alapból a nőket magasabb munkanélküliségi ráta jellemezte, mint a férfiakat, az előző év azonos időszakához képest azonban a férfiak körében következett be nagyobb mértékű növekedés a mutató értékében. Azaz a nők alapból rosszabb helyzetből indultak, ami viszont arányaiban kevésbé romlott egy év alatt.
2020 októberében az előző hónaphoz viszonyítva 23 ezerrel, 199 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, a 4,3%-os munkanélküliségi ráta pedig 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb az egy hónappal korábbinál. Az augusztustól októberig terjedő időszakban a tavaly ilyenkori adatokhoz viszonyítva:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- A 15-74 éves munkanélküliek száma 39 ezer fővel, 202 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal, 4,3%-ra emelkedett. A férfiak körében a munkanélküliek száma 24 ezerrel, 107 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,9 százalékponttal, 4,2%-ra nőtt, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 15 ezerrel, 95 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 4,5%-ra emelkedett.
- A 15-24 éves munkanélküliek száma 38 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 12,2%-ra csökkent.
- A munkanélküliek közel egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal, 3,9%-ra, az 55-74 éveseké 1,2 százalékponttal, 3,0%-ra emelkedett.
- A munkanélküliség átlagos időtartama 11,0 hónap volt, a munkanélküliek 31,4%-a legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.
Idén októberben a munkanélküliek átlagos létszáma 199 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3% volt. Az előző év októberéhez képest a munkanélküliek száma 31 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal nőtt, míg az előző hónaphoz, szeptemberhez képest viszont a munkanélküliek száma 23 ezer fővel, a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal csökkent.
Mivel a foglalkoztatás szintje is csökkent, a két csoport együttesen 53 ezer fővel növelte az inaktívak számát. Azoknak a száma növekedett elsősorban, akik - a járvány terjedése és az ismételten bevezetett korlátozások miatt - nem kerestek munkát. Idén október végén az egy évvel korábbihoz képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 27,9%-kal, 306 ezer főre nőtt.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








