13 °C Budapest

Nyitottak a cégek a diákmunkásokra: most nagy előny a rugalmasság

2020. november 20. 08:30

Az idén nagyjából 120 ezer diák dolgozott, ez a múlt évhez képest 30 százalékos visszaesés - derül ki a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) adataiból. Az órabérekben nincs nagy változás, 1200-1500 forint az óránkénti bruttó átlag. A járvány miatt a turizmus és vendéglátás helyett a fizikai munkára, logisztikára, valamint a home office-ban végezhető munkákra tevődött át a hangsúly.

A szövetkezetek szerint az online oktatásra való átállás miatt a diákoknak rugalmasabb az időbeosztásuk, könnyebben vállalnak nagyobb óraszámot is, ugyanakkor a kollégiumok bezárása miatt sok diák kiesik, mert haza kellett költöznie. Az Y Generáció Iskolaszövetkezet arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy októberben mintegy 1200 diák dolgozott a szövetkezeten keresztül, míg tavaly ilyenkor 1700.

A havonta 2600-2800 diáknak munkát adó Mind-Diák Szövetkezet arról számolt be, hogy az egyszerű, alkalmi munkákból most nagy a választék, de a gyakornokok felvételével megfontoltabbak a cégek. Felismerték ugyanakkor, hogy a diákmunka rendkívül rugalmas foglalkoztatási forma, így egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel. A tavaszi visszaesés után a nyár végére már elérte a tavalyi létszámot a szövetkezet, de a 2020-ra kitűzött célszámokat már nem fogják elérni.

A nyár után a karácsony a második legerősebb időszak a diákfoglalkoztatásban, az egész éves igény közel 20 százalékát adja

- mondta Tóth Rozália, a Prohuman diákmunka-üzletágának vezetője. Erősödik a diákok igénye a teljes munkaidős, biztosabb, hosszabb távú elköteleződést igénylő állásokra, míg korábban a rugalmas, két-három napos munkákat preferálták - tette hozzá. Meglátása szerint 2021 első fél évében 10-20 százalékos visszaesés várható a diákmunkákban, de nyárra visszaállhat a kereslet legalább a 2019-et megközelítő szintre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 10. 21:10