Félmillió forint feletti konzolárakkal és akadozó ellátással találkozhatnak azok, akik a GTA VI várható november 19-i megjelenésére vennének új gépet.
A koronavírus-járvány kitörése óta a legtöbb álláskereső (17 százalék) a szakmunka és fizikai munka területén volt, az emberek 11 százaléka asszisztencia és adminisztráció, 9 százalék pedig értékesítési és kereskedelmi pozíciókban szeretett volna elhelyezkedni. Mindez egy új, munkaerőpiaci kutatásából derült ki.
"Az értékesítés és kereskedelem kategóriába jellemzően a kiskereskedelmi hálózatok tartoznak, és ez az egyetlen terület, ahol a kereslet igazodik a kínálathoz, vagyis nem csak az álláskereső sok, hanem a toborzás is erős. A márciustól szeptemberig tartó időszakban ugyanis az oldalunkon megjelenő álláshirdetések 8 százaléka ebben a kategóriában jelent meg, ami elég magas arány." - mondta el Balla Zoltán, a Cvonline.hu ügyvezető igazgatója.
Érdemes tehát az értékesítés és kereskedelem területén munkát keresni, mert az álláskereső számára egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy meghirdetett pozícióra rajta kívül hány ember pályázik még. Minél többen jelentkeznek ugyanis egy állásajánlatra, az annál jobb hír a toborzó cégeknek, de nehezíti az álláskeresők helyzetét. Ebben a tekintetben jelenleg a legnagyobb konkurenciaharc az adminisztráció területén van, hiszen ebben kategóriában érkezik a legtöbb jelentkezés egy álláshirdetésre, de ugyanígy az átlagosnál magasabb a jelentkezőszám az ügyfélszolgálatok és szolgáltatások, a marketing és PR, valamint a HR területén.
- magyarázta Balla Zoltán. Ami a regionális eloszlást illeti, a munkaerőpiac továbbra is főváros központú. Az álláskeresők 38 százaléka Budapesten szeretne dolgozni, a koronavírus idején meghirdetett állások legtöbbje (15 százalék) pedig szintén a fővárosban volt. "Érdekesség, hogy megyei bontásban nem találkozik a kereslet a kínálattal. Míg a budapesti állásokon kívül leginkább Pest és Komárom-Esztergom megyében toboroznak a cégek (előbbi régióban az állások 9 százaléka, utóbbiban 5 százalék jelenik meg), addig a legtöbb álláskereső Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, 7 illetve 6 százalékkal." - tette hozzá Balla Zoltán.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






