Év végén bezárja vácrátóti akkumulátoripari üzemét a japán Nippon Paper,
Csaló bűnbandát számoltak fel a rendőrök. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők több mint 20 millió forintot csaltak ki Pest, Hajdú-Bihar, Fejér, Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyei áldozataiktól - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Közleményük szerint kedden kora reggel egy úgynevezett unokázós csalásokra szakosodott bűnbanda tagjait fogták el. A fővárosi és Pest megyei helyszínekről kilenc embert - öt nőt és négy férfit - állítottak elő, hármat tanúként, hatot gyanúsítottként hallgattak ki. A házkutatásokon csaknem 7,2 millió forintot, valamint több, a bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyat foglaltak le.
A 38 éves gödöllői B. András, a 39 éves péceli B. Ottó, valamint a 38 éves péceli G. István futárok voltak. Ők voltak, akik az előzőleg külföldről kezdeményezett, közlekedési balesetre hivatkozó, pénzt vagy értékeket kicsaló telefonhívások után felkeresték a becsapott időseket. Begyűjtötték tőlük milliós megtakarításaikat, alkalmanként ékszereiket. A nők, a 49 éves budapesti G. Erika, az 51 éves, szintén fővárosi N. Istvánné, valamint a 36 éves gödöllői H. Renáta az ékszerek értékesítették.
A gyanú szerint a most felszámolt banda vezetői külföldön bujkálnak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon csalás megalapozott gyanúja miatt indult a hat ember ellen eljárás, a rendőrök kezdeményezik a letartóztatásukat - áll a közleményben.
Életveszélyes állapotok várnak a melósokra: elképesztő, mit találtak az ellenőrzések a munkahelyeken
Az építőiparban gyakran hiányzott a leesés elleni védelem, máshol kiiktatott gépbiztonsági berendezéseket és közvetlen veszélyt jelentő villamosbiztonsági hiányosságokat találtak.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






