Az Audi Hungaria győri gyárában megkezdődtek a bértárgyalások: a munkáltató elzárkózik az alapbéremeléstől és több juttatás fenntartásától.
Dósa Mátyás lassan 13 éve hagyta el a Barátok közt csapatát, azóta vidéki színházakban vállalt szerepeket. A koronavírus-járvány miatt azonban most ő is nehéz helyzetbe került, így egy kertészetben vállalt munkát, hogy talpon tudjon maradni.
A Barátok közt egykori színésze, Dósa Mátyás 16 éves volt, amikor bekerült az RTL Klub sorozatába. 2003-tól 2007-ig alakította Berényi Miklós és Balogh Nóra örökbe fogadott fiát.
A 33 éves színész most a Story magazinnak mesélte el, nem bánta meg, hogy kiszállt a Barátok köztből, és a színházra koncentrált. Leköltözött Szolnokra, legalább ötven szerep van már a háta mögött, remek színművészekkel és rendezőkkel dolgozhatott együtt.
A járvány miatt viszont most ő is nehéz helyzetbe került, a sznházak ugyanis egytől-egyig bezártak a veszélyhelyzet alatt. "A járvány miatt a bevételem nyolcvan százalékától elestem, ezért egy barátom testvérének a kertészetében kezdtem el dolgozni napi nyolc órában" - mondta a bulvárlapnak Dósa.
- tette hozzá a fiatal színész.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







