Megéri-e kamionsofőrnek menni nyugatra, és ha igen, miért nem?

Az uniós csatlakozás után a kelet-európai országok cégei betörtek a nyugati piacra, erős állásokat szereztek ott - amire a legismertebb magyar példát a Waberer’s szolgáltatta. Az utóbbi időben azonban a nyugati államok különféle intézkedésekkel és gyakran politikai támogatással próbálják kiszorítani a piacukról a keleti "betolakodókat" - veti fel a G7. Miért próbálják elnyomni a középerurópai sikerágazatot a nyugati országok?

Főként az jelenti a problémát, hogy a keleti, középerópai áruszállítás olcsóbb, mint a nyugati szolgáltatás, amelyet főként az befolyásol, hogy a fuvart elvállaló cégnek hol van a székhelye, és melyik ország szabályai szerint foglalkoztatja a sofőrjeit. Egy nyugati székhelyű cégnél dolgozó nyugati sofőr körülbelül átlagosan havi nettó 2500-3000 eurót keres, gyakorlatilag teljes bejelentéssel, adott esetben 13. vagy 14. havi fizetéssel. Ez egy viszonylag magas költségszint a munkaadónak, ráadásul előfordulhat, hogy a sofőrt ágazati kollektív szerződés is védi, és egyéb jogokkal, illetve juttatásokkal ruházza fel.

Ezzel szemben egy magyar székhelyű, magyar tulajdonú cég magyar sofőrje (aki fizikailag ugyanott végzi a munkáját, mint fent említett nyugati kollégája) általában a magyar minimálbért keresi meg bejelentve, de a hazai szabályok szerint még napi 60 eurót is kaphat adómentesen. Az összkeresete így általában nettó 400-600 ezer forint havonta (durván fele a nyugatinak, ez attól is függ, hogy mennyi ideig van kint). Ez egy viszonylag alacsony költségszint a munkaadónak, ráadásul a sofőrnek magának kell gondoskodnia arról, hogy például legyen érdemi nyugdíja, vagy betegség esetén megéljen a szűkös táppénz mellett. Kollektív szerződés nem védi, jogai és lehetőségei sokkal korlátozottabbak.

Egy nyugati cég magyar leányvállalatához bejelentett magyar sofőr is lényegében a 3. pont szerint dolgozik. Ezzel a megoldással a nyugati cég is a relatív alacsony keleti költségszintet éri el (de keleti sofőrökkel kell dolgoznia).

Hiszen erről szól a kapitalizmus és szabad verseny. A problémát azonban az jelenti, hogy a keleti székhelyű cégek térnyerése tönkreteszi a nyugati piacot. A fuvarok jelentős többsége a német-francia-benelux-svájci-észak-olasz központi ipari régióban, illetve a hozzá kapcsolódó angol és spanyol relációban van, így kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a nyugati piac egyenlő az európai piac igen nagy részével. A keletiek beözönlése ebben az értelemben tehát a teljes európai piacot teheti tönkre (a nyugati érvelés szerint).

Nem csak arról van szó ugyanis, hogy a keleti munkás kimegy nyugatra dolgozni, ott megél a fizetéséből, és még talán haza is küld belőle a családjának. A csavar a történetben az, hogy ez esetben a keleti munkás keleti bérért dolgozik nyugaton, de általában ideje háromnegyed részét ott is tölti. Így nemcsak a munkás áramlik nyugatra, hanem a minimálbére is, és ez fontos különbség.

A szakma nyugati része és az ottani sajtó "szociális dömpingnek" nevezi az egész jelenséget, mivel nem a kamionok dömpingjéről van tehát szó, hanem az alacsony jövedelmű, béreket leszorító külföldi munkavállalókéról. Persze zavarja az összképet az általános sofőrhiány, de a fentiek alapján talán érthető, hogy éles különbséget kell tenni: Nyugat-Európának a keleti munkavállaló nagyon kell, óriási szüksége lenne rá, de semmiképpen nem a keleti cégek alkalmazottjaként.

Egy németországi gyárban nem dolgozhat egy magyar munkás magyar bérért és juttatásokért, magyar adózással, ám egy német utakon futó magyar kamionban ülve igen. Végső soron tehát a probléma gyökere az, hogy a munkavállaló speciálisan mobil, mert képes egy kamionfülkében mozogva nyugaton dolgozni és átmenetileg ott is lakni. A probléma uniós szintű megoldásának hiánya miatt estek egymásnak a tagállamok. Így viszont egyre kaotikusabb a helyzet, mert a keletiek erősen nyomják a szociális dömpinget, a nyugatiak pedig a kiszorítást.