16 °C Budapest
lakások, lakásárak, lakáspiac, ingatlan, ingatlanok

Döbbenetes fordulat a magyar lakáspiacon: rendkívüli időszak jön, most kell lépnie a vásárláson gondolkodóknak

2026. június 16. 20:32

Májusban Budapesten mérséklődött a vevők alkupozíciója, de ez még nem azt jelenti, hogy az eladók diktálnának. Sokkal inkább azt, hogy már az eladó ingatlanok árai is közelítenek ahhoz a szinthez, amit a vevők elfogadhatóbbnak tartanak. A legnépszerűbb kategóriában, a 50–100 millió forintos fővárosi használt lakóingatlanoknál átlagosan 2,3 százalékos alkura volt lehetőség, júniusban viszont az előzetes adatok szerint már 3,3 százalékot engedtek az eladók. Budapesten ebben az ársávban a panelek esetében májusban éves mélypont közelébe, 1,3 százalékra csökkent az alkupozíció, júniusban azonban már 3,6 százalékos alkupozíció látszik. A településméret csökkenésével általában nő az alku lehetősége, különösen a kertes házaknál. A teljes használtlakás-piacon Budapesten 2,5 százalék, a megyei jogú városokban és megyeszékhelyeken 3,4 százalék, a városokban 4,6 százalék, a községekben és nagyközségekben pedig 7,3 százalék volt az átlagos alkupozíció mértéke májusban.

A lakáspiacon a vevők számára kulcskérdés az alkupozíció, amely most változatosan alakul az ingatlan.com friss elemzése szerint. Májusban Budapesten valamelyest szűkült a vevők alkupozíciója a használt lakóingatlanok piacán, júniusban azonban az előzetes adatok már ismét nagyobb mozgásteret jeleznek az érdeklődők számára.

Az 50–100 millió forintért hirdetett budapesti használt lakóingatlanoknál – lakásoknál, családi házaknál, ikerházaknál és házrészeknél – májusban átlagosan 2,3 százalékos volt az alkupozíció, júniusban viszont az előzetes adatokból már 3,3 százalékos átlag látszik. A fővárosi panelek esetében különösen látványos a fordulat: májusban mindössze 1,3 százalék volt az átlagos alku, ami éves mélypontnak számított ebben a szegmensben. júniusban azonban már 3,6 százalékra emelkedett.

A téglaépítésű lakásoknál ugyanakkor minimális növekedés, inkább stagnálás látszik, májusban ugyanis 2,9 százalékos, júniusban 3,1 százalékos alkupozícióra utalnak az ingatlan.com adatai. A budapesti családi házaknál májusban 4,4 százalék volt az átlagos engedmény, vagyis a kertes ingatlanoknál továbbra is nagyobb tér maradt az áralkura.

A nyári hónapokban még tovább erősödhet a lakásvásárlók alkupozíciója. Forrás: ingatlan.comA nyári hónapokban még tovább erősödhet a lakásvásárlók alkupozíciója. Forrás: ingatlan.com

A nagyvárosi társasházi lakásoknál jelentkező szerényebb alkumérték annak is köszönhető, hogy ezeknek az ingatlanoknak a vételára a kisebb alapterületüknek köszönhetően alacsonyabb. Az olcsóbb társasházi lakásokra pedig mindig nagyobb a kereslet, ami az alkupozíciót is visszafogja a nagyobb értékkel bíró kertes házakhoz képest.

Az adatok alapján a fővárosi alkupozíció májusi csökkenése nem annak a jele, hogy az eladók egyértelműen diktálni tudnák a feltételeket. Sokkal inkább arról van szó, hogy az árak már eleve mérséklődtek, ez pedig keresletélénkülést eredményezett. Az ingatlan.com lakásárindexe májusban ugyanis 0,8 százalékos árcsökkenést mutatott a fővárosban, vagyis a vevők egy része már eleve alacsonyabb hirdetési árakkal találkozott, amiből így összegszerűen is kevesebbet tudtak alkudni

– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: „A júniusi előzetes adatokból látható az alkupozíció erősödése Budapesten, ami arra utal, hogy a piac a nyári hónapok felé haladva lassulni kezd.”

Az 50–100 milliós ársávban vegyes a kép a vidéki településeken. A megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken májusban összességében 3 százalék körül alakult az alkupozíció a használt lakóingatlanoknál, júniusban egyelőre 3,3 százaléknál jár. A kisebb városokban viszont 3,4-ről majdnem 5 százalékra nőtt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A teljes használt lakóingatlan-piacot nézve Budapesten májusban 2,5 százalék volt az átlagos alkupozíció, míg júniusban az előzetes adatok 3,4 százalékos mozgásteret mutatnak lefelé a vevők számára. A megyei jogú városokban és vármegyeszékhelyeken 3,4 százalékról 4 százalékra. Ugyanakkor a kisebb városokban és községekben stagnálás látható, előbbiekben 4,5, utóbbiakban pedig 6 százalék körüli alkuval számolhatnak a vevőjelöltek. Vagyis a kisebb településeken összességében azért komolyabb diszkontra van kilátásuk.

Vevők korszaka következhet

Balogh László szerint a következő hetekben a szezonális hatások is a vevőknek kedvezhetnek.

A szakember közölte: „A nyári hónapokban jellemzően visszafogottabb az érdeklődés az eladó lakások és házak iránt, ami csökkentheti a versenyt a keresleti oldalon. Ilyenkor a komoly vételi szándékkal érkező vevők könnyebben tudnak alkudni, főleg azoknál az ingatlanoknál, amelyek már hosszabb ideje vannak a piacon, vagy ahol az eladók gyorsabb értékesítésben érdekeltek. Persze nagy kérdés, hogy ehhez milyen választék, azaz kínálat társul.”

Az alkupozíciót az ingatlan.com azon lekerült hirdetések alapján számította, amelyeknél a hirdetők megadták az eladási árat is. Az elemzés az utolsó ismert hirdetési ár és a megadott eladási ár közötti különbséget vizsgálja, tisztított adatok alapján, településtípusonként és ingatlantípusonként átlagolva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?