Megszólaltak a legnagyobb magyar cégek: rendkívüli veszély fenyegeti a hazai gyárakat, hamarosan teljesen kiürülhetnek?

Miközben az elmúlt néhány évben Magyarországon egymást követték a meghatározó autó- és akkumulátoripari nagyberuházások, egyre világosabbá válik, hogy a következő évtizedben nem a technológiai fejlesztések finanszírozása jelenti majd a legnagyobb kihívást az iparban, hanem a megfelelő munkaerő és tudás biztosítása. A szakértők szerint 2030-ra a szakemberhiány elérheti a 40 százalékot is a hazai gyártóiparban, miközben a nyugdíjba vonuló generáció felhalmozott tudása pótolhatatlan veszteséget jelenthet a termelő vállalatok számára.

Az biztos, hogy szükség van az új technológiákra, viszont a kérdés inkább az lesz, hogy ki fogja működtetni azokat. A gyártószektor szereplői egyre gyakrabban szembesülnek azzal a jelenséggel, amikor a munkaerőhiány mellett a megfelelő kompetenciák hiánya válik a növekedés legnagyobb korlátjává.

A munkaerőhiány természetesen nem új jelenség hazánkban. Számos iparágban már a 2010-es évek óta elképzelhetetlen lenne a működés külföldi munkavállalók nélkül. A nem magyar munkaerő bevonása ugyan enyhíti a kapacitásproblémákat, ugyanakkor az újonnan bevezetett hosszadalmas engedélyezési folyamatok és az egyre növekvő igények miatt önmagában nem jelenthet hosszú távú megoldást a jelenleg fennálló szabályozással. A témáról a Business Fest szakmai beszélgetésén osztotta meg tapasztalatait Bán Zoltán, a MOL hazai HR-igazgatója és csoportszintű Downstream HR-vezetője, Gazdag András, a Schaeffler Country HR Directora, Günther Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyártási vezetője, valamint Göltl Viktor, a WHC ügyvezető tulajdonosa.

A kékgalléros toborzás mindig is az egyik legnehezebb HR-feladatnak számított, de a helyzet mára kritikussá vált. A fizikai alkalmasság, a szakmai felkészültség és a megfelelő mentális hozzáállás együttes megléte egyre ritkább. A vállalatok tapasztalata szerint száz jelentkezőből gyakran csupán néhány olyan jelölt marad, aki valóban megfelel az elvárásoknak, és még ekkor sem garantált, hogy hosszú távon a cégnél marad.

A helyzetet tovább súlyosbítja a munkaerő elöregedése. Számos hazai gyártóüzemben a gépsorok mellett dolgozók átlagéletkora már meghaladja a 35–40 évet, miközben egyre kevesebb fiatal választja az ipari pályákat. A következő években tömeges nyugdíjba vonulás várható, amellyel nemcsak munkaerő, hanem több évtized alatt felhalmozott gyakorlati tudás is eltűnhet a szervezetekből.

Éppen ezért a vállalatok számára stratégiai kérdéssé vált a Z és az Alfa generáció megszólítása. A szakértők szerint ebben kulcsszerepe van a duális képzésnek, amely egyszerre szolgálja a gyakorlati tudásátadást, az utánpótlás-nevelést és a fiatalok korai bevonását a munka világába. A rendszer lehetőséget teremt arra, hogy a pályakezdők már tanulmányaik alatt valódi ipari környezetben

szerezzenek tapasztalatot. A vállalatok visszajelzése alapján azok a fiatalok a legkeresettebbek az iparban, akik frissen végzettek, mégis rendelkeznek már valamilyen szintű munkatapasztalattal, és a duális képzés képes áthidalni ezt az elvárást.

A gyártószektor szereplői egyetértenek abban, hogy az oktatásra fordított erőforrásokat nem költségként, hanem Magyarország jövőjébe történő befektetésként kell kezelni. Az ipar versenyképessége hosszú távon azon múlik, hogy sikerül-e időben felkészíteni a következő generációkat a modern gyártás kihívásaira, és sikerül-e vonzó karrierutat kínálni számukra.