A fejlesztés része annak a törekvésnek, amelynek célja a megyehatárokból fakadó közlekedési akadályok felszámolása.
Sokkal kiszámíthatóbbak lettek a munkahelyek, de a telefont még a nyaralás alatt sem bírjuk letenni
Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak. A többség ráadásul nem tart attól, hogy felettese az utolsó pillanatban felülírja a terveit.
Közel két évtizede követi reprezentatív kutatásokkal és átfogó adatelemzésekkel a magyar munkaerőpiac változásait a Profession.hu. A portál 2016-os és idei nyári felmérését összevetve jól látszik, hogy bár a munkavállalók nyaralási szokásai és preferenciái alapvetően nem változtak, ma már rugalmasabb és kiszámíthatóbb munkahelyi környezetben tudnak kikapcsolódni.
Egy évtizeddel ezelőtt a munkavállalók több mint fele tapasztalta meg, hogy szabadságát csak „papíron” vehette ki, miközben valójában dolgoznia kellett. Emellett 48 százalékuknál előfordult, hogy a már jóváhagyott időpontra vonatkozóan a felettese mégis visszavonta az engedélyt. Mára ezek a kedvezőtlen jelenségek visszaszorulni látszanak: jóval ritkábban fordul elő a szabadságokkal kapcsolatos adminisztratív visszaélés, és tízből hét dolgozó állítja, hogy vele még nem történt meg, hogy ne engedték volna el a tervezett pihenésre.
Míg 2016-ban a válaszadók 55 százalékával fordult elő, hogy a nyaralása alatt is dolgoznia kellett, addig ez az arány mára 47 százalékra csökkent. Ezek az esetek jellemzően csak kiemelten fontos és sürgős ügyekhez kapcsolódnak. A megkérdezettek hét tizede szerint ráadásul a vezetők és a kollégák is tiszteletben tartják a szabadidejüket, és nem keresik őket indokolatlanul munkaügyekben.
A munkaerőpiac számos trendje mellett régóta figyelemmel kísérjük azt is, hogy a magyar munkavállalók mennyire tudnak valóban kikapcsolódni. Örömteli, hogy több területen is pozitív változásokat látunk, ugyanakkor még mindig bőven van hová fejlődni. A válaszadók kevesebb mint fele érzi magát valóban kipihentnek a szabadságról visszatérve, ami nem meglepő annak fényében, hogy a többség a nyaralás alatt is figyeli a céges levelezést, és a munkával kapcsolatos telefonhívásokat is fogadja. Mindeközben más kutatásainkból tudjuk, hogy a munkahelyi jóllét érzetének egyik legfontosabb tényezője a magánélet tiszteletben tartása. A munkapszichológusok egyetértenek abban, hogy a mindennapi taposómalomból való kiszabadulásra több napra is szükségünk lehet. Ezt a folyamatot akadályozza, hogyha folyton kapjuk a munkával kapcsolatos értesítéseket
– mondta Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A helyettesítés továbbra is kihívás
A válaszadók fele szerint kisebb fennakadások ugyan előfordulnak, de összességében megoldható a feladatok átadása és átvétele a kollégák között. Ugyanakkor minden ötödik megkérdezett arról számolt be, hogy munkahelyén nincs hivatalos helyettesítési rendszer, így mindenkinek magának kell megoldania a ráhagyott vagy időközben felhalmozódó feladatok kezelését.
Többen utaznak, mint tavaly
Rövid távon az egyik legjelentősebb változás az utazási szokásokban figyelhető meg. Míg tavaly a válaszadók 64 százaléka mondta, hogy otthon (is) lesz a szabadsága alatt addig 2026-ra ez az arány 55 százalékra csökkent. A munkavállalók átlagosan 13 nap szabadságot terveznek kivenni, a gyermekesek esetében ez 14–15 napot jelent. A pihenőidőt ugyanakkor jellemzően több rövidebb szakaszra osztják fel. Tízből négy dolgozó egy hétnél hosszabb időre is el szokott menni szabadságra. A munkavállalók 15 százaléka egyáltalán nem tervez nyaralást ezen a nyáron, sőt 13 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy olyan formában dolgozik, ahol nincs fizetett szabadság.
A Pénzcentrum Nagy Utazáskutatása - 2026
A 2026‑os nyári szezon küszöbén különösen fontosnak tartjuk felmérni, hogyan készülnek a magyarok az utazásra, hiszen az év első fele tele volt bizonytalansággal: tavasszal az amerikai–iráni konfliktus miatt látványosan visszaesett az utazási kedv, választási év lévén óvatosabbak a háztartások, miközben a balatoni szállásárak 10–15 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor az erős forint sokak számára újra vonzóvá tette a külföldi nyaralást. Ezek a gazdasági és társadalmi hatások együtt alapjaiban formálhatják a 2026‑os szezon döntéseit, ezért indítjuk el ismét a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását, hogy pontos képet kapjunk arról, mire költenek a magyarok, mire nem, és hogyan alakítja a bizonytalanság az idei nyarat.
-
Mutatjuk, mi a grillszezon sztárja 2026 nyarán: keresik az izgalmas ízeket a magyarok
A tarja mellé zöldség és vegán burger is kerül: átalakulóban a grillszezon.







