15 °C Budapest

Meghökkentő valóság: így szakadt ketté az ország

2019. július 18. 08:16

A legutóbbi adatok szerint 3,4 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon. Ez mindenképp biztató, de érdemes kicsit mélyebbre ásni, hiszen a járások óriási eltérést mutatnak - írja a HelloVidék.

A társadalmi rétegek elszakadását a földrajzi bontás remekül mutatja: az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált statisztikáit górcső alá véve ugyanis kiderül, hogy míg akadnak olyan járások az országban, ahol 1 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta, addig több járásban is megközelíti a 15 százalékot ez a mutató.

Az már megyei viszonylatban is jól látszik, hogy a keleti és a nyugati országrész között egy egyértelmű törésvonal húzódik, a nyugati területeken jellemzőem kisebb a munkanélküliségi ráta, mint a keleti régiókban. Persze, akadnak olyan megyék keleten, amelyek rácáfolnak a trendre, és jobban teljesítenek egy-két nyugaton fekvő megyénknél, és persze találni hasonlót fordítva is. Ha pedig a végleteket nézzük, akkor sokat mondó adat, hogy míg Győr-Moson-Sopron megyében 1,2 százalék a munkanélküliségi ráta, addig Nógrád megyében 8,7 százalékot mértek 2017-ben.

Ezt a megosztottságot a megyei bontás is jól mutatja de, ha járásonként vizsgáljuk még jobban látszani fog ez az extrém kilengés. A HelloVidék elmezése során első körben azokat a járásokat vizsgálta meg, ahol a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta. Az rendelkezésre álló legfrisebb adatok szerint a Csornai járásban 0,836 százalékos a munkanélküliség, A Téti járásban pedig 0,87 százalék. Országosan itt a legkevesebb a regisztrált munkanélküliek száma. A dobogó második fokán a Soproni járás áll, 0,916 százalékkal, míg harmadik helyre a Mosonmagyaróvári járás került 1 százalékkal. A dobogóról lemaradt ugyan, de még így is jól teljesít a Győri járás 1,278 százalékkal.

Ezután következett, hogy hol a legmagasabb  a munkanélküliek aránya. Itt a lap arra jutott, hogy a legrosszabb helyzetben a Gönci járás van. Itt ugyanis 14,84 százalékos a munkanélküliségi ráta. Hasonló a helyzet a Szécsényi járásban is, itt 14,797 százalékos a ráta. Harmadik helyen a Szikszói járás áll 13,494 százalékkal, míg a negyedik helyet a Kunhegyesi járás foglalta el 12,406 százalékka. Ötödik legrosszabb helyen zárt az Encsi járás 12,296 százalékkal. A teljes cikket olvasd el a HelloVidék oldalán.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem