Az Alkotmánybíróság döntése után akár 150 ezer lengyel nyugdíjas kaphat magasabb ellátást, mivel kiderült: a korábbi szabályozás jogsértő módon csökkenthette a nyugdíjak összegét.
Óriási munkaerőhiány van a legnépszerűbb magyarországi nyaralóhelyeken a Balaton környékén, így az összes dolgozni tudó és akaró embert igyekeznek beállítani a pult mögé, köztük a nyugdíjasokat is. Bruttó 1100-1200 forintot tudnak megkeresni óránként könnyű fizikai, kisegítő munkákkal.
Indulásra kész a balatoni szezon, és minden bizonnyal el is dördül a startpiszoly ezen a hétvégén. Ez az egyre sűrűsödő vendéglátós álláshirdetések is bizonyítják, az erre kitalált aktív Facebook csoportokba özönlenek az álláskereső és az álláshirdető posztok is. Fagyisokat, szakácsokat, felszolgálókat keresnek igazán kecsegtető ajánlatokkal.
Tavalyi év során, sőt, már 2017-ben jelentkezett a probléma, a Pénzcentrum is több alkalommal beszámolt róla, hogy hiába a sok vendég, nincs, aki kiszolgálja őket, és tarthatatlan a munkaerőhiány. Több vendéglátóegység a szezon közepén kénytelen volt bezárni, hiszen egészen egyszerűen nem volt, aki dolgozzon a partmenti büfékben, éttermekben, de még a szállodák is komoly bajban voltak a szezon kezdetén, hiszen a képzett, vagy akár csak dolgozni akaró vendéglátóipari munkások egy jelentős hányada már elhagyta az országot a jobb fizetés és jobb munkakörülményekért cserébe.
De nem csak magánemberek, étterem- és szállodatulajdonosok hirdetnek egyre kétségbeesettebben, hanem nyugdíjas szövetkezetek is.
A veszprémi Szomszédok Nyugdíjas szövetkezet például rengeteg szabad álláslehetőséget hirdet a saját oldalán és különböző csoportokban is.
- Strandtakarítás Balatonfüreden: bruttó 1294 forint/óra
- Ágynemű vasalás Balatonalmádiban: bruttó 1176 forint/óra
- Konyhai kisegítés Alsóörsön: bruttó 1100 forint/óra
- Büfés eladó Balatonederics területén: bruttó 1000 forint/óra
- De ezeken kívül keresnek még szakácsokat Alsóörsre, kikötői takarítót, villanyszerelőt.
Minden lehetőség heti 3-4 napban is végezhető!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jelentkező van bőven
"A Balaton környékén főként a vendéglátóegységekben keresünk nyugdíjas munkaerőt, de fontos, hogy a kiajánlott feladatkör ne legyen megterhelő. Jellemzően 6-8 órás munkarendbe helyezzük el a jelentkezőket, ha ennél hosszabbak a műszakok, akkor megfelezzük - mondta el a Pénzcentrumnak Képli Dóra, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet területi vezetője.
Legkevesebb bruttó minimum 1100-1200 forint között tudnak keresni a nyugdíjasok, ami nettó 935-1020 forintot jelent, tehát napi 6 órában, heti 3 nap alatt egy hónapban 67-70 ezer forinttal is ki tudják egészíteni az ellátásukat, akik éreznek magukban erőt.
A területi vezető elmondása szerint népszerűek ezek a lehetőségek és sok idős ember jelentkezik rájuk, egyelőre főleg Veszprémből utaznak le a partra.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







