9 °C Budapest

Kamu érettségi feladatlapok terjednek: ne dőlj be, nem ez az igazi

2019. május 6. 08:30

Sokakat csőbe húzhatott egy feltöltő, aki a hétfői magyarérettségihez kapcsolódóan egy beszédes nevű fájlt töltött fel az egyik legnépszerűbb magyar torrentoldalra. A magyarral kezdetét veszi az idén tavaszi érettségiszezon, több mint 111 ezren vizsgáznak idén.

Ma kezdődnek az érettségik, a diákoknak először a magyar nyelv és irodalom feladataival kell megbirkózniuk. Hogy pontosan mi várható a feladatlapon, természetesen nem ismert, ám egy magyar torrentező így is megpróbálta megvezetni az érintetteket.

Az Index szúrta ki, hogy vasárnap este negyed 10-kor egy Magyar érettségi 2019 című PDF-fájl jelent meg az egyik legnagyobb magyar fájlcserélő-oldalon, az nCore-on, amely látszólag a hétfői magyarérettségi feladatsorát tartalmazta. A fájl azonban a 2007-es októberi pót- vagy javítóvizsga feladatsora volt, a feltöltő csupán átírta a 28 oldalas dokumentum dátumait, majd az így keletkezett fájlt feltöltötte az oldalra.

A dokumentum hétfőn reggel már nem volt elérhető az oldalon, azt valószínűleg a feltöltés után nem sokkal törölték. De még ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy több százan bedőljenek, ugyanis nagyjából ennyien töltötték le.

A portál emlékeztet, hogy a feladatlapokat különösen nagy erőkkel őrzik, és különösen ügyelnek arra, hogy ne kerülhessenek ki idő előtt a feladatok. Legutóbb 2005-ben volt szivárogtatás az érettségik körül, amikor az interneten elérhetővé váltak a magyar, a történelem és a matematika érettségi tételei. Az akkor debütáló kétszintes érettségi körüli botrányba majdnem belebukott az akkori oktatási miniszter, a matekot újra kellett írnia a diákoknak, történelemből pedig új tételsort állítottak össze.

Indulnak az érettségik

Hétfőn országszerte a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. Középszinten az I. feladatlap egy szövegértési (60 perc) és egy szövegalkotási (30 perc) feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelőtanár összegyűjti, ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyen egy műértelmező szöveget kell alkotni 150 perc alatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják. Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Az idén 1158 helyszínen várhatóan mintegy 111 100 diák ad számot a tudásáról. Az Oktatási Hivatal korábbi, közleménye szerint az érettségi vizsgákat május 3. és június 28. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3149 vizsgabizottság működik közre. Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.

Az érettségizők közül mintegy 71 400 végzős középiskolás ebben az időszakban tesz vizsgát hagyományos értelemben. Rajtuk kívül - élve az érettségi vizsgarendszer lehetőségeivel - mintegy 39 700-an tesznek majd le legalább egy tárgyból valamilyen típusú vizsgát. A jelentkezők összesen várhatóan csaknem 395 ezer vizsgát tesznek le: mintegy 43 300-at emelt szinten, 351 700-at pedig középszinten.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem