15 millió eurós befektetés Hévízen: komoly képzőközpontot építenek a norvégok

MTI
2019. április 29. 20:29

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére. Rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség.

A miniszter elmondta, hogy Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével. A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés  Hévizen - mondta Szijjártó Péter.

A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés, Tavaly debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a  repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad - tette hozzá.

A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben - például az energia- és védelempolitika területén - szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott. Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont.

Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország - földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt - kiváló helyszín.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29