Béremelés a METRO-nál: tovább folytatódik az egyeztetés

2019. április 6. 10:01

A METRO Kereskedelmi Kft. 2018 elején kidolgozta és elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A többéves programot a dolgozói visszajelzések mellett a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségek szerint alakították ki, amelyet a cég vezetése következetesen hajt végre. 

A Vállalati Bérfejlesztési Program 2020-ig terjedő állomásai és intézkedései a munkavállalók előtt ismertek és széles körben elfogadottak voltak. A METRO 3 év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, jelenleg 19,5 százalékkal fizet a szakmai bérminimum felett a belépő bér tekintetében, ami 233 333 fotint. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), akit egyébként bevontak a program kidolgozásába, február végén újabb követeléssel állt elő, amelyet a felelősen működő, helyi vállalatvezetés már nem tudott teljes egészében teljesíteni, a munkáltató által minden pontra adott megoldási javaslatát a dolgozókkal egyeztetve értékeli és visszajelez a vállalatnak.

A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint már megvalósította, tavaly októbertől 902 munkatársuk, a munkavállalók 40 százaléka részesült béremelésben.

 Ezen felül januárban a munkavállalók többségénél kétszámjegyű emelést hajtottak végre. A helyi vezetés a rendelkezésére álló kereteket az erőforrások átcsoportosításával a maximumra tágítva, a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5 százalékkal meghaladó 233 333 forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a szektorban egyedülállóan munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást, amit betanított munka esetén is megadnak. 

Ezen felül fizetik ki a különböző pótlékokat és a teljesítményfüggő juttatásokat, amelyeknek a rendszerét szintén a dolgozói visszajelzések alapján állították fel az igazságos és korrekt elosztás jegyében. A változások így 3 év alatt 55 százalékos alapbér-emelkedést jelentettek. 

Az idén éppen 25 éves jubileumát ünneplő, 2500 főt foglalkoztató nagykereskedelmi láncnál a piacképes bérek mellett a kedvezőbb munkakörülményekkel (pl. rugalmasabb műszakbeosztással, egyeztetett szabadságtervekkel, többségében nyolcórás foglalkoztatással és valódi kereskedői feladatokkal) is magyarázható, hogy a fluktuáció itt jóval kisebb - jelenleg 4,7százalék -, mint a kiskereskedelmi hálózatoknál, a munkavállalók 70 százaléka három évnél régebben dolgozik a METRO-nál.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A KASZ követeléseiben foglalt négy témakörben a vállalat vezetése konkrét megoldási javaslatokat tett. A felek arra törekednek, hogy a következő hetekben a dolgozókkal egyeztetve egyezségre jussanak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32