Több mint félmillióan szegődtek el idénymunkásnak az idén

MTI
2018. augusztus 17. 09:30

Növekszik az igény az alkalmi és idénymunkásokra; az év első hat hónapjában 631 ezer ember szegődött el az egyszerűsített foglalkoztatás kereteiben; a legálisan felvett időszakos alkalmazottak után majdnem nyolcmilliárd forint adóbevétel érkezett a kincstárba fél év alatt - írta a pénteki számában a Magyar Idők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatására hivatkozva.

Az egyszerűsített foglalkoztatás idei számait ismertetve a lap azt írta, hogy az év első hat hónapjában 631 ezer ember talált magának alkalmi vagy idénymunkát, a tavalyi féléves adat nagyjából 590 ezer ilyen alkalmazottról szólt, a két évvel ezelőtti hathavi érték pedig nem érte el az 550 ezret. Az idén a tavalyinál több, 135 ezer vállalkozás vett fel legális keretek között munkaerőt átmeneti feladatokra, a 631 ezer ember hat hónap alatt majdnem tizenegymillió munkanapot töltött el alkalmi vagy idénymunkával. Tavaly ez a szám például tízmillió körül alakult, a 2016-os pedig kevesebb volt kilencmilliónál.

A lap emlékeztet, a közterhet a munkával eltöltött napok alapján kell megfizetniük a munkaadóknak. A jogszabály szerint a mezőgazdaságban és a turizmusban tevékenykedő időszaki alkalmazott után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőnél naponta ezer, a filmes statiszta esetében pedig napi háromezer forint adót kell leróni.

Az első félévben ötezer személy segédkezett alkalmi keretek között filmes munkában, a turizmusban 11 ezren találtak maguknak rövid időre szóló munkát, az agráriumban 94 ezer ember helyezkedett el átmenetileg, más jellegű alkalmi munkára pedig 521 ezren vállalkoztak. Az államkasszába így megközelítőleg nyolcmilliárd forint befizetés érkezett - nagyjából kilencszázmillió forinttal több, mint a tavalyi első félévben.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36