33 °C Budapest

Külföldi karrierre vágyik a TV2 sztárja: hamarosan költözik

2017. december 22. 16:45

Egyre több ismert magyar vágyik külföldi karrierre, megvalósítani azonban csak kevesen tudták eddig. Legutóbb a Megasztár egykori versenyzője, Kállay-Saunders Andás mesélt arról, Amerikában szeretne befutni.

Már 7 éve annak, hogy feltűnt Kállay-Saunders a Megasztárban, azóta énekesként, producerként, és zeneszerzőként is dolgozik. Az egykori megasztáros egyébként New Yorkban született, Fernando Saunders ismert amerikai zenész fia, ennek ellenére nem kér apja segítségéből.

Minden eddiginél keményebben ráálltam arra, hogy befussak Amerikában. Voltam is kint Los Angelesben, tárgyaltam két kiadóval a világ legnagyobbjai közül, de egyelőre nem akarom elmondani, melyikkel. (...) Én biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy összejöjjön, egy dolgot kivéve. Nem szeretném, ha édesapám, aki ismert zenész, segítene ebben. Ő többször felajánlotta már, hogy összehoz olyan emberekkel, akik előre tudják lendíteni az amerikai karrierem, de számomra sokkal szebb lesz az eredmény, ha az ő segítsége nélkül érem el

- mondta a Blikknek Kállay-Saunders.

A külföldi karrier több hazai sztárt is csábít, korábban Tóth Andi, az X-Faktor eddigi legfiatalabb nyertese mesélt arról, kacérkodik a gondolattal, ő azonban nem a tengeren túlra vágyik, hanem az Egyesült Királyságba.

Sok hazai előadóművészhez hasonlóan az én fejemben is megfordult a külföldi karrier lehetősége, ehhez pedig Anglia jó ugródeszka lehetne. A szakmai fejlődésemhez mindenképpen hozzájárulna, ha tapasztalatokat szerezhetnék odakinn, és ezáltal megvalósíthatom az álmaim. Szívesen próbát tennék egy-két színházi castingon is, bár a kiejtésemen még van mit csiszolni

- mondta a Blikknek az Tóth Andi. Ráadásul most teljesen egyedül szeretne nekivágni.

Simán el tudnám képzelni, hogy Londonban egyedül boldoguljak. Szeretem a kihívásokat, ezért minél nehezebbnek látszik egy feladat, annál inkább érdekel! Amikor az X-Faktor után Nagyváradról Budapestre költöztem, a szüleim akkor sem engedték el a kezem, nem voltam teljesen önálló. Ha azonban összejönne a külföldi munka, új világ nyílna ki előttem

- mondta a fiatal énekesnő.

Aki már meglépte

Már több mint egy éve, hogy Istenes Bence és párja, Csobot Adél úgy határozott, hogy kisfiukkal együtt kiköltöznek Németországba. A tévés külföldi babérokra tör, egy újabb álmát készül megvalósítani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Olyan karrierre vágyom Németországban, amit már otthon megvalósítottam. Nemrég kint leszerződtem az egyik legjobb menedzsmenttel, akikkel kialakítottunk egy stratégiát, és szeptembertől elkezdünk ezen dolgozni. Nagy álmom, hogy sportműsorokat vezethessek, vagy egy gameshow-t, sok év múlva pedig a kornak megfelelő éjszakai beszélgetős műsort. Emellett pedig szívesen visszatérnék a rádiózáshoz is, amit jó pár éve abba kellett hagynom, és az internet adta lehetőségeket sem szeretném elhanyagolni, sőt abban látom talán a legnagyobb fantáziát. Mondjuk ehhez két élet kéne

- mondta korábban a Blikknek Istenes Bence.

Ha külföldi munkavállalásról van szó, akkor általában a magas fizetések kerülnek előtérbe. Tény, hogy a hazai béreknél jóval magasabb összegeket, akár az itthoni fizetéseknek a többszörösét lehet megkeresni külföldön, mégsem ez az egyetlen oka annak, hogy valaki más országban épít karriert. Istenes Bencéről például eddig is tudni lehetett, hogy jól keres az RTL Klubnál, nyilván nem azért költözött külföldre, mert nem tudja fizetni a lakáshitelét. A szakmai kihívások viszont jóval nagyobb szerepet játszhattak a döntésében.

Elképesztően sokan mennének

Az aktív lakosságnak a 71 százaléka nyitott lenne új munkahelyre, és 1,3 millióan szívesen költöznének külföldre, ha ott lehetőségük lenne jobb munkahelyen dolgozni - derül ki a DreamJo.bs állásközvetítő portál reprezentatív felméréséből. Elsősorban a 18-29 éves, városban élő férfiak gondolkoznak külföldi munkavállaláson.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?