-2 °C Budapest

Kiderült: ennyit kapna az RTL-től az ÉNB új felfedezettje

2017. december 8. 16:04

A Facebookon figyeltünk fel egy bejegyzésre, amelynek írója azon dillemázik, hogy elfogadjon-e egy állásajánlatot, mellyel bekerülhet az RTL Klub Éjjel-Nappal Budapest (ÉNB) című sorozatába. Nézzük, mennyit kereshetne, és mik az ellenérvek.

Mi van olyankor, mikor kb. még 2 hónapja a legjobb barátom poénból benevezett az Éjjel-Nappal Budapestbe, aztán behívtak castingra, bementem, mert épp Pesten voltam, mondták, majd hívnak, gondoltam ennyivel le is lesz zárva, aztán tegnap délután felhívnak, hogy beválogattak? :(

- olvasható a Facebook egyik zárt csoportjában egy szerdai bejegyzés. 

A bejegyzés alatt kialakuló beszélgetésből kiderül, hogy a sorozatsztár-jelölt havi 300 ezer forintot kaphatna a szerepért.
forrás: Facebook

A bejegyzéshez hozzászólók között van, aki ennyiért fel sem kelne az ágyból, és van olyan is, aki szerint a sulinál biztos jobb a sorozatban szerepelni, és ha hívják az embert, akkor bizony menjen. Szerinted mit tegyen?

Megkerestük az RTL Klubot is a fizetéssel kapcsolatos információval kapcsolatban.

Az említett adat tisztázatlan forrásból származik, így azt nem tudjuk megerősíteni. Egyébként a szerződéseinkben szereplő részletek - így a tiszteletdíjra vonatkozó adatok is - bizalmasak és kizárólag a szerződő felekre tartoznak

- közölte lapunkkal az Éjjel-Nappal Budapest kommunikációs vezetője.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Másik aspektus, hogy a jövő potenciális celebe most akkor a sulit vagy az sorozatot válassza? Bár lehet, hogy az iskola egy kicsit unalmasabbnak tűnik, mint a sorozatszereplés, mutatunk két ábrát, amely alapján úgy néz ki, cudarul lehet járni, ha valaki a korai munkát választja az iskolapad helyett. 

Fizetések

Munkanélküliség

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?