A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
Csalódnia kellett Londonnak, amely egyfajta adu ásznak szánta az uniós munkavállalók Nagy-Britanniában maradását a Brexit után. Egyre kevesebben érkeznek a szigetországba, és mind többen távoznak onnan vagy fontolgatják ezt - mondta a Századvég vezető kutatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Kiss István arról beszélt: a legfrissebb, idei első negyedéves adatok szerint harminc százalékkal csökkent az uniós tagállamokból Nagy-Britanniába érkező munkavállalók száma, ugyanakkor nem tudni, hányan hagyták el az országot vagy tervezik ezt. Egyes szakmákban ennél is nagyobb a visszaesés, a korábbinak a tizedére zuhant az oda dolgozni érkező ápolónők száma - tette hozzá.
A szakértő hangsúlyozta: az érintetteket az bizonytalanítja el, hogy a Brexit után milyen feltételekkel maradhatnak a szigetországban. Az sem mindegy, hogy melyik időpont előtt érkezettek kaphatnak majd ötéves ott tartózkodás után letelepedési engedélyt, hiszen a kint élő magyarok többsége 2012-13 táján érkezett Nagy-Britanniába - mondta.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







