A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken.
Diákmunkának megfelelő bért fizetnének a szakácsoknak az ismert énekes, Kovács Ákos éttermében. A hasonló tapasztalatú séfek viszont az általuk kínált kereset dupláját is hazavihetik havonta. Te dolgoznál ennyiért az énekes éttermében?
Egy közismert facebookos álláskereső oldalontalálható meg Ákos éttermének, az Andante Patikának az álláshirdetése, miszerint szakácsot keresnek. A bejegyzés szerint 5 év gyakorlattal rendelkező séfet vennének fel, napi 15 ezer forint bérért, a munkaidő pedig maximum 12 óra lenne.
A hirdetés egyébként megtalálható a Jófogáson is. Ez kicsit eltér a Facebookon látható verziótól, mivel csak 1-2 év tapasztalatot várnak, viszont 15 helyett 16 ezer forintot kínálnak a szakácsoknak. Az viszont egyértelmű ebből az apróból, hogy a fizetés bruttóban értendő. Ez azt jelenti, hogy a bruttó órabér 1250 forint, ami megegyezik egy diákmunkás vagy egy takarító bérével.

A 24.hu egyébként utánajárt, hogy mennyit keresnek a tapasztalt szakácsok, tapasztalataik szerint minimum 350-400 ezer forintot visznek haza a már nem kezdő séfek. Ez a fenti hirdetésben láthatónak közel duplája lehet, adózási módtól függően.
Mennyit keresnek a vendéglátósok a Balatonnál?
A balatoni vendéglátósoknál egyébként hasonló a helyzet, mint a fővárosban. Itt is sokat kell dolgozni, napi 10-12 óra a jellemző, azonban a bérezés jóval szerényebb. Egy szakács 450-500 forintot, egy pincér 600-650 forintot, a kisegítő személyzet pedig 250-300 forintot keres óránként. Ez havi szinten úgy néz ki:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- szakácsként 156 ezer,
- pincérként 203 ezer,
- mosogatóként pedig 94 ezer forintot lehet keresni havonta.
Ezek ugyan jelentősen alacsonyabbak, mint a fenti álláshirdetésben tapasztaltak. Persze az nem is csoda, hogyezekért az összegekért nem is találnak jelentkezőt a tóparti munkára, több száz betöltetlen állás van a Balatonnál.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







