20 °C Budapest

Krízisfalvak Magyarországon: munka nélkül itt csak vegetál a lakosság

2017. július 12. 05:53

Hiába áll a KSH adatai szerint 4,4 százalékon a munkanélküliségi mutató Magyarországon, ez az átlagérték rendkívül csalóka. A földrajzi bontás vizsgálata ugyanis egyértelműen alátámasztja, hogy a magyar munkaerőpiacon mihamarabb szerkezeti változásokra lenne szükség.

A KSH legfrissebb jelentése szerint egyre kevesebb munkanélküli van Magyarországon. Mint azt az idén március-május közti időszakra vonatkozó mutatók alapján megállapíthatjuk,

  • a munkanélküliek átlagos létszáma 203 ezer fő;
  • a munkanélküliségi ráta pedig 4,4 százalék.

És bár a statisztikai adatok kétség kívül helytállók, átlagok lévén persze ezúttal is (hasonlóan az életszínvonal alakulásához) érdemes árnyalni a képet. A földrajzi bontás vizsgálata például egyértelműen alátámasztja a társadalomkutatók által már régóta hangoztatott állítást, miszerint

a magyar munkaerőpiacon mihamarabb szerkezeti változásokra lenne szükség.

Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) nemrég publikált statisztikáit górcső alá véve ugyanis kiderül, míg Budapesten, mint megyei jogú városban nem éri el az 1,8 százalékot a munkanélküliségi ráta, addig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meghaladja a 11,7 százalékot.

Az eltérés azonban ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a munkanélküliség alakulását. A végleteket említve, Budakeszi járás 1,202 százalékos mutatóját érdemes összevetni a Gönci járás 22,29 százalékos rátájával. De ami ennél is aggasztóbb - és ez választ adhat az ország egyes részeinek totális kiürülésére -, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

az ország 175 járásából alig több mint 40-ben van az országos átlag (4,4%) alatt a munkanélküliségi mutató;

a hazai járások negyedében pedig bő 10 százalékot mutatnak a statisztikák. Ilyen hatalmas eltérést ugyanis csak részben magyarázhat a munkavállalási hajlandóság, el kell fogadni, hogy ezekben a régiókban egyszerűen nincs elég munka. De nézzük, melyik járásokban a legrosszabb a helyzet.

10. Fehérgyarmati járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 15,884
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 21,138
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 14,17

9. Szerencsi járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 15,945
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 19,286
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 16,619

8. Mezőcsáti járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 16,277
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 18,623
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 18,094

7. Csengeri járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 16,394
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 20,439
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 16,104

6. Cigándi járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 18,231
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 25,057
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 15,063

5. Szikszói járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 18,238
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 23,728
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 17,186

4. Edelényi járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 18,733
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 22,527
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 19,805

3. Encsi járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 19,265
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 25,796
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 17,062

2. Sellyei járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 20,638
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 24,598
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 21,538

1. Gönci járás

  • Munkanélküliek száma 100 munkaképes korú lakosra: 22,29
  • Munkanélküli férfiak száma 100 munkaképes korú férfira: 28,227
  • Munkanélküli nők száma 100 munkaképes korú (18-54 éves) nőre: 21,494

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19