A magyar gyerekek átlagosan 9 évesen kapják első telefonjukat, de a készülék mellett szabályokra is szükségük van.
A jövő évi költségvetésben minden eddiginél többet, 79 milliárd forintot fordítanak gyermekétkeztetésre, ez háromszor akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Novák Katalin elmondta: jelenleg majdnem félmillió gyerek étkezik ingyen a bölcsődében naponta négyszer, az óvodában és az iskolában naponta háromszor, továbbá sokan kedvezményesen kapják az ételt.
KATTINTS! Ilyen luxusebédet kapnak a diákok a külföldi iskolai menzákon + képek
2010-hez képest megötszöröződött az ingyen étkező bölcsődések száma, az óvodások esetében 2010-ben tízből három gyermek, 2018-ban már nyolc kapja ingyen a reggelit, az ebédet és az uzsonnát - ismertette az adatokat az államtitkár.
Kiemelte: a 2018-as költségvetés a családok és a munkából élők költségvetése, több mint 1900 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására, ez kétszer akkora összeg, mint 2010-ben - közölte az államtitkár, hozzátéve, arra kérik az ellenzéki pártokat, mutassák meg, hogy nekik is fontos a családok támogatása, és szavazzák meg a költségvetést.
Novák Katalin szólt arról is: fontos az ételek és az étkezés minősége is, ezért módosították a közétkeztetési rendeletet és ezért hirdették meg a Menő menzák az iskolában című pályázatot, amelynek célja, hogy még egészségesebbé és szerethetőbbé tegyék a menzákat.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







