23 °C Budapest

20 napod van költekezni, utána lenullázzák a kártyádat

2017. május 11. 12:00

Továbbra is mintegy 2 milliárd forintra tehető annak a még 2015-ben juttatott összegnek a nagysága, amelyet a munkavállalóknak május végéig kell elkölteniük a SZÉP-kártyájukról. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket leemelik a kártyáról, és a munkáltatóknak utalják vissza. A következő összefoglaló röviden eligazít arról, hogy a SZÉP-kártya birtokosai hogyan ellenőrizhetik lejáró egyenlegüket, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy a fennmaradó rövid időszakban hatékonyan tudják felhasználni a fennmaradó összegeket.

A SZÉP-kártya összegeinek kétharmadát vendéglátásra fordítják a kártyabirtokosok, szálláshelyre mintegy ötödét költik el a pénznek. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a juttatás többek között uszodákban, fürdőkben, különböző kulturális eseményeken (például egyes fesztiválokon), sőt, bizonyos gyógyászati szolgáltatóknál is felhasználható - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország. A jó idő beköszöntével a kisebb fennmaradó összegek egyaránt felhasználhatók állatkertben, vidám- és szabadidőparkokban, de akár táboroztatás, lovasoktatás vagy sporthorgászat is fizethető ebben a formában.

Nagyobb fennmaradó összeg esetén célszerű belföldi szállásra költeni az összeget, ez a szolgáltatás ugyanis (a fürdőszolgáltatáshoz hasonlóan mindhárom alszámláról (szállás, vendéglátás, rekreáció) fizethető. Szintén ezek az elfogadóhelyek kínálnak arra is lehetőséget, hogy több alszámla maradványösszegeit kombinálva, egy helyen lehessen felhasználni. Erről a szándékról azonban az adott elfogadóhelyet előzetesen tájékoztatni kell. Fontos tudni, hogy a lejáró összeggel fizetett szállást nem szükséges a május végi határidőig igénybe venni, egy későbbi - nyári, vagy akár jövő évi - foglalás előlegét is kiegyenlíthetjük vele.

A SZÉP-kártya tulajdonosai a szolgáltatók online felületén regisztrálva egyszerűen ellenőrizhetik, egyenlegüknek mekkora része jár le május végéig. A regisztráció során megadott e-mail címre a szolgáltatók automatikusan küldenek tájékoztatást a közelgő lejáratról és az érintett összegről egyaránt"

- tájékoztat Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója.

Magyarországon ma mintegy 14 ezer szálláshelyen, több 21 ezer vendéglátóhelyen és 17 ezer rekreációs helyen fogadják el fizetőeszközként a SZÉP-kártyát - a fenti számsorban a többféle szolgáltatást kínáló elfogadóhelyek többször is szerepelnek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?