9 °C Budapest

Milliókat kaszál új szakmájában Jáksó László

2017. április 7. 16:30

Korábban a médiában is nagyon jól keresett Jáksó László, a műsorvezetőt azonban nem érintette rosszul, hogy lekerült a képernyőről. Most hajnalokig számítógépes programokat ír, amivel jobban keres, mintha műsort vezetetne.


Mielőtt a médiában kezdett volna dolgozni, már azelőtt megtanulta a programozást Jáksó László. A tudást nem iskolában, hanem a könyvekből és folyóiratokból szedte magára, még a gimnáziumi évek alatt.

Ha azt mondtam, hogy a médiában jól fizetnek, akkor itt kétszer olyan jól

- mesélte a Story magazinnak Jáksó László.

A műsorvezető elmondása szerint a legjobban éjszaka tud dogozni, mert akkor nem vonja el semmi a figyelmét. A munkája nagy része hibakeresésből áll, így ha szerencséje van, akkor hajnali háromkor már le tud feküdni aludni - tette hozzá.

Mennyit kereshet most Jáksó Lászó?

Korábbi cikkünkben márösszegyűjtöttük, hogy fénykorában a Heti Hetes sztárjai akár 600-800 ezer forintos fizetést is hazavihettek adásonként. Ez nem kevés pénz, viszont az informatikai szektor is eléggé jól fizet mostanában.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elmúlt évben attól volt hangos a hazai sajtó, hogy óriási munkaerő-hiánnyal küzd az IT-szektor, 22 ezer betöltetlen pozíció van - ezt ráadásul a befektetések és beruházások egyre magasabb szintre tornázzák -, és ennek következtében a munkavállalók vannak alkupozícióban, ami nagy bérugrást is eredményezett.

A fizetések emelkedése az elmúlt időszakban kicsit lelassult, de még így is nagyon jó, egy pályakezdő szoftverfejlesztő például átlagosan 430 ezer forintos bruttó fizetést kap, a tapasztaltak (senior) viszont már 950 ezres bruttó átlagot kapnak.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/ Kallos Bea

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?