Jön az e-szja! Egyetlen kattintással elérhető lesz a bevallási tervezet

2017. március 3. 13:00

Két hét múlva debütál a NAV legjelentősebb adminisztrációcsökkentő csomagja, az e-szja. A cél az, hogy a lehető legnagyobb segítséget kapják azok is, akiknek a tervezetet ki kell egészíteniük. A premier előtti bemutatón jól vizsgázott az új szja-bevallási rendszer online felülete.

Az e-szja mintegy 3,8 millió embert érint, így csak akkor lehet sikeres az újítás, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal konzultál az adószakmával, kikéri véleményüket, javaslatukat. A virtuális nyomtatványt a NAV az élesítés előtti pillanatokban mutatta be a magyar adóvilág meghatározó szakértőinek. Ma elsőként az adótanácsadók ismerhették meg az e-szja programját, amely két hét múlva már több mint két millió magánszemély monitorján, telefonján lesz elérhető - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A program egyik legnagyobb erénye, hogy alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, azaz a legtöbbek által használt mobiltelefonon, tableten és számítógépen is ugyanolyan képet mutat.

Az ügyfélkapun át érkezők számára a NAV által készített bevallási tervezet a kiindulópont. Ha valakinek olyan jövedelme vagy kedvezménye is volt, amely a munkáltatók, kifizetők adatai között nem szerepelt - például a lakáskiadásból származó jövedelem vagy az a családi kedvezmény, amelyről az adóelőleg figyelembevételekor nem nyilatkozott -, azt önmagának kell a tervezethez hozzáadnia.

A NAV egyébként 3,8 millió adózónak készít bevallási tervezetet, amelyhez számításaink szerint az érintettek több mint fele egy kattintással hozzá is fér.

Jelenleg ugyanis az érvényes jelszóval bíró ügyfélkapuk száma 2,5 millió. Akiknek nincs ügyfélkapujuk, azok kérhetik, hogy a NAV postázza el nekik bevallási tervezetüket. Csütörtök délig majd 330 ezer kérelem érkezett. A népszerűségi lista élén továbbra is az SMS áll, 174 ezren kérték így a bevallási tervezetük postázását. A +3670/717-7878 telefonszámra várják az SMS-eket, a következő formában: SZJA szóköz adóazonosító jel szóköz ééééhhnn.

Akinek még nincs ügyfélkapuja, mindenképp érdemes öt percet rászánnia, és a kormányablaknál vagy bármelyik NAV ügyfélszolgálaton nyitni egyet, hiszen az ügyfélkapun keresztül a bevallási tervezeten kívül a közigazgatás számos szolgáltatása elérhetővé válik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem