Lapértesülések szerint a kétszeres világbajnok 2027-ig szóló szerződéshosszabbításban állapodott meg a silverstone-i csapattal.
Kukázásból élt és lavórban fürdött - nem volt könnyű gyerekkora Molnár Ferenc Caramelnek, egy cigánytelepen nőtt fel, ahová most már főleg segíteni jár vissza. A telepen viszont nem sokat javult a helyzet, még mindig nagy a szegénység és a munkanélküliség.
Molnár Ferenc Caramel önéletrajzi könyve hamarosan megjelenik. Ebben olyan gyermekkori élményeiről is mesél, amelyek a mai napig elkísérik.
- mondta az énekes a Hot! Magazinnak.
"Szerencsére odáig nem jutottunk, hogy együnk is onnan, de ismerek olyan családokat, akik igen. Olyat is láttam, hogy a még nálunk is szegényebbek a dögkutakból emelték ki az ebédjüket. A mai napig visszajárok oda a régi barátokhoz. a cigánytelep számomra a gyökereimet jelenti. Minden embernek jólesik visszamennie oda, ahonnan jött.
A szüleimet és a testvéreim családját természetesen támogatom. A sajátomon túl több háztartásba is besegítek. Egy pillanatig sem lehet kérdés, hogy gondoskodnom kell arról az emberről, aki a világra hozott. Ezt már akkor is így gondoltam, amikor kétkezi munkából éltem. Akkor még sokkal kisebb összegekkel tudtam segíteni, de most már hál’Istennek a terheik oroszlánrészét levehetem a vállukról" - mondta Caramel.
Az énekesnek elmondása szerint meghatározó élmény volt, amikor édesanyjának a főúton tudott egy összkomfortos házat vásárolni, hiszen gyermekkorában nem volt fürdőszobájuk, mindennap lavórban fürödtek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
90 ezer magyar gyermek nő fel fürdőszoba nélkül
A szegénység, és a rossz életkörülmények sajnos még mindig nagyon sok magyar mindennapjait jelenti. Ezeknek az embereknek gyakran lehetőségük sincs, hogy változtassanak a körülményeiken: 300 ezren élnek olyan településrészeken, ahol nincs munkalehetősége, a gyerekeknek pedig nem biztosított a színvonalas oktatás. És még nem számolták ide a leromlott, elszigetelt kis települések lakosait.
- derül ki a Habitat of Humanity Magyarország felméréséből. 840 ezer magyar küzd ma súlyos megfizethetőségi problémával, akiknek a fizetésük 40 százaléka lakhatásra megy el. Emellett két és fél millió magyar él olyan lakásban, ami beázik, penészes, és egészségtelenek az életkörülmények. Körülük fél millió gyerek.
A háztartások 90 százaléka saját tulajdonban él, a legszegényebbeknek a háromnegyede is. Ez viszont azt jelenti, hogy a szegény családok lepusztult, rossz minőségű ingatlanokban tengődnek, hiszen nincs pénzük felújításra, így folyamatosan romlik az ingatlan állapota és ezzel együtt a benne lakók életkörülményei is. Többségük nem tud eljönni ezekből a házakból, vagy településekről, mert annyira alacsony az ingatlanuk értéke, hogy szinte semmit se kapnának érte.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







