8 fusi meló, amivel a fix állásod mellett is rommá keresheted magad

8 fusi meló, amivel a fix állásod mellett is rommá keresheted magad

2016. október 18. 11:30

Ellepnek a számlák? Váratlan kiadásaid vannak? A hónap végéhez közeledve mindenkinek jól jönne egy kis extra pénz. Ezért a Pénzcentrum most olyan kereseti lehetőségeket mutat, amivel szinte bárki könnyedén és gyorsan juthat egy kis mellékeshez, akár főállású munka mellett.


1. Közös képviselő

Minden társasháznak szüksége van egy közös képviselőre. Ha elvállaljuk ezt a feladatot, akkor havonta plusz 10-12 ezer forint is ütheti a markunkat, ennek összege pedig attól függően változik, hogy miben sikerül megállapodni a lakókkal. Persze azért bőven akad feladata egy közös képviselőnek, de ezeket általában mind el lehet intézni egy főállású munka mellett is.

2. Tanár

Ha jók vagyunk valamiben, akkor ne pazaroljuk el a tudásunkat. Valószínűleg a munkahelyen már nem használunk mindent, amit az iskolában megtanultunk, de sok tanulónak lehet, éppen a mi tudásunkra van szüksége. Ha jó vagy angolból, vagy matekból szinte biztos azonnal lennének diákjaid, akikkel akár hétvégenként vagy délutánonként is meg tudjátok tartani az órákat. Sőt, sokan kifejezetten örülnek, ha esetleg nyitott vagy arra, hogy Skype-on taníts. A tanítással óránként akár több ezer forintot is meg lehet keresni.

3. Felesleges kütyük

Manapság a technológia gyors fejlődése miatt szinte hónapok alatt elévülnek az elektronikus készülékeink. Szinte mindig tudunk vásárolni egy jobb tévét, egy jobb számítógépet, vagy akár egy okostelefont. Ha pedig éppen mi is beruházunk egy új készülékre, akkor ne hagyjuk a régit a fiókban megporosodni. Próbáljuk meg minél gyorsabban eladni, ennek pedig a legegyszerűbb módja, ha csinálunk róla pár képet és feltesszük az egyik internetes aukciós oldalra. Ha ügyesen lőttük be az árat, akkor pár nap alatt túladhatunk a használt készülékeinken. A legjobb pedig az egészben az, hogy még a tönkrement elektronikus kütyüket is megpróbálhatjuk eladni - hátha valakinek akad még benne használható alkatrész.

4. Modell

Nem kell feltétlenül topmodellnek lennünk ahhoz, hogy jól keressünk. Számos rajziskolába keresnek ugyanis aktmodelleket, akiknek általában annyi a feladata, hogy levetkőznek és pár órán keresztül ülnek ugyanabban a pózban. Bár ezt nem mindenki vállalná be, de ezzel is megkereshetünk párezer forintot egy hónapban.

KATTINTS! Így kereshetsz pénzt a testeddel: igen, teljesen legálisan

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

5. Piackutatás

A marketingeseknek egyik legfőbb feladata, hogy kitalálják, mit gondolnak a vásárlók - vagyis mi. Ennek érdekében pedig több cég is szokott úgynevezett fókuszcsoportos beszélgetéseket tartani, ahol csupán a véleményünkre kíváncsiak, például egy termékkel kapcsolatban. Ez a beszélgetés történhet kisebb és nagyobb csoportban is, de általában 2-3 órát vesz igénybe. A hirdetéseket átböngészve pedig kiderül, hogy a fizetés 5 000 - 8000 ezer forint között mozog, amit általában vásárlási utalványban vagy esetleg ajándékcsomag formájában kapunk meg.

6. Bébiszitter

Az egyik legvidámabb és persze az egyik legfárasztóbb módja a pénzkeresésnek, ha gyerekre vigyázunk. Keressünk álláslehetőséget a neten vagy ajánljuk fel a munkánkat ismerőseinknek, esetleg a közelünkben élőknek és keressünk legalább egy ezrest óránként a szabadidőnkben.

7. Bútorok

Tele van a pince vagy a padlás megunt régi bútorokkal? Ne hagyd ezeket porosodni, készíts róluk jó képeket és próbáld meg eladni a neten. A hirdetésbe azonban írd bele, hogy a szállítást nem vállalod, vagyis, ha valaki szeretné megvásárolni az egyik régi íróasztalod vagy kanapéd, akkor neki kell érte eljönnie - persze ezt az áraidba is számold bele.

8. Kutyasétáltatás

Ha szereted a kutyákat, akkor van egy jó kis plusz kereseti lehetőséged: vállalj kutyasétáltatást! Minden kutyának szüksége van egy kis sétára, ráadásul a mozgás nekünk sem árt. Keresgélhetünk a neten is a kutyasétáltató munkákat, de akár kipróbálhatjuk a legújabb mobilalkalmazásokat is.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2022.08.08 08:30
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény s...
hrdoktor  |  2022.08.08 06:08
A termelékenységet és a fluktuációt is erősen befolyásolja, hogy egy munkahelyen milyen a kollégák v...
coachco  |  2022.08.05 21:47
Napok óta foglalkoztat a gondolat, hogy ha el kellene képzelni a jövőt, akkor hol és hogyan képzelné...
laskainelli  |  2022.08.03 13:31
Szétesőnek tűnik a világunk. Érzelmi hullámvasutakra szállunk fel, lefelé csúszunk a negatív érzések...
vezetoi-coaching  |  2022.08.03 11:21
Akár külföldön, akár itthon, valami radikálisan mást keresel szenvedélyként, jövedelem-forrásként, m...
Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

Közösségi finanszírozás – alternatív, kockázatmentes út az üzleti célok megvalósítása felé (x)

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai induló vagy bővülni kívánó vállalkozások: nehezen előrejelezhető egy-egy termék vagy fejlesztés várható sikere vagy megtérülése.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 8. hétfő
László
32. hét
Augusztus 8.
Nemzetközi Macska Nap
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?