Százmilliárdokból javítják az utakat, ha lesz, aki megcsinálja

Pénzcentrum
2016. szeptember 13. 10:32

Jövőre 1350 kilométernyi út fog megépülni az országban 150 milliárd forintból. A munkerőhiány viszont az útépítést is elérte - írja a Magyar Idők.

Csaknem 400 milliárd forint forrás áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendelkezésére az országos közúthálózat üzemeltetési és karbantartási feladatainak ellátására az évtized végéig - mondta Nemes-Nagy Tibor. A Magyar Közút vezérigazgatója elmondta: felújítási munkákat a Komplex útfelújítási program keretében 2016-ban hazai forrásból mintegy 69 milliárd forint értékben végeztetnek hazánk közútjain. Az idei felújítási programban szereplő 172 beruházásból 71 már befejeződött, 9 esetében folyamatban van az átadás, 101 helyszínen pedig jelenleg is folynak a kivitelezési munkák.

Az országos munkaerőhiánnyal kapcsolatban a Magyar Közútnak is van tapasztalata. 

A cégnél hatezer alkalmazott mellett háromezer közfoglalkoztatott dolgozik. A társaságnál több mint száz állományi állás betöltetlen, de a közfoglalkoztatott létszám feltöltése sem könnyű, főleg ha a nyári szezonális munkák felpörögnek.

A közútkezelő igyekszik előremenekülni a munkaerőhiány megoldása érdekében - fogalmazott a vezérigazgató, majd ismertette, hogy a fejlesztési tárcával karöltve szerződést kötöttek a műszaki egyetemmel a következő közutas mérnökgeneráció képzése érdekében.

Ennek eredményeképpen már szerződéskötés előtt állnak csaknem tíz hallgatóval, akik vállalják, hogy a diploma megszerzése után öt éven át a Magyar Közút állományában dolgoznak. A kékgallérosok utánpótlására is gondolnak, jövőre útügyi szakmunkásképzés indul.

Emellett életpályaprogramot kínálnak a közutasoknak, hogy lássák, milyen jövő vár rájuk a cégnél. A vezérigazgató elmondta: új kezdeményezésként kiválasztottak száz kulcsembert a dolgozók közül, aki jelentős hatást gyakorolnak környezetükre és kollégáikra: ők pénzjutalmat kaptak, és megbecsülés övezi őket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 24. 20:31