Életveszély a magyar munkahelyeken: fertőzések tizedelik a dolgozókat

2016. augusztus 24. 15:00

Az alkalmazottak túlnyomó többsége veszélyesnek tartja munkahelyét, és fél attól, hogy valamilyen betegséget kap el, vagy baleset áldozata lesz. A félelem egyébként nem alaptalan, tízből négy dolgozót ér ugyanis munkavégzés közben kisebb-nagyobb baleset, ráadásul emiatt előfordul, hogy végtagjaikat is elveszítik a dolgozók. Magyarországon egyébként a stressz a munkahelyi hiányzás elsődleges oka, ami a dolgozók több mint felét sújtja.

Egy nemzetközi felmérés szerint a dolgozók 69 százaléka ítélte veszélyes helynek a munkahelyét, és egyharmaduk számolt be arról, hogy a munkahelyén kapott el valamilyen betegséget. Az összes megkérdezett 18 százaléka ételmérgezést kapott a munkahelyen található mocsok miatt.

Nemcsak a fertőzések tizedelik az alkalmazottakat, tíz dolgozóból négyen voltak már munkahelyi sérülés áldozatai, a sebesültek felének (az összes dolgozó 20 százaléka) olyan komoly problémája akadt, hogy kórházi ellátásra szorult.

Mi a helyzet Magyarországon?

A munkahelyi balesetek Magyarországon is problémát okoznak, de ezek száma negyedével csökkent az elmúlt évtizedekben, 2015-ben 21 ezer, három napot meghaladó munkaképtelenséget okozó baleset történt, ez nagyjából 1500-al több balesetet jelent, mint egy évvel korábban. 

Halálos balesetből összesen 84 történt 2015-ben, ez hattal több, mint egy évvel korábban.

Ebben az évtizedben a legtöbb és a legsúlyosabb munkahelyi baleset tavaly történt.

Mik a tipikus esetek?

Az irodai dolgozóknál leggyakrabban a törött székek okoznak problémát, ráadásul az alkalmazottak hiába jelzik a hiányos, vagy rosszul felszerelt irodát a feletteseknek, azok sokszor nem tesznek semmit a balesetek elkerüléséért.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ilyen esetekben egyébként a sérülés miatt kártérítést is kérhetünk a munkáltatótól, azonban ez hazánkban nem jellemző.

A balesetek

  • Közel harmada (29 százalék) egyébként könnyebb sérülésnek bizonyulnak, mint például a törött csont, vagy zúzódások, szakadások,
  • Gyakoriak a vágott sebesülések (27 százalék),
  • A hátsérülések is jellemzőek (20 százalék) és
  • Ficamok is jelentős számban történnek (9 százalék).

A sérülések mindössze 6 százaléka végződik kifejezetten tragikusan, amely ilyenkor egy testrész vagy végtag elvesztését jelenti. Az sem mindegy, hogy ki okozza a balesetet, 21 százalék szerint saját hibájukon kívül történt, és mindössze 18 százalék ismerte el, hogy ők voltak a baleset okozói.

Nem a baleset a legnagyobb probléma

Hiába van sok baleset, a hiányzások  több mint fele azonban a negatív stresszre és annak káros következményeire vezethetők vissza, ez 440 milliárd forintos kiesést jelent a magyar gazdaságnak évente. A stressz általában nem az egyén hibája, hanem a szervezet problémája, és akkor alakul ki, ha a munkavállaló nem tud megbírkózni a munkahelyi elvárásokkal. A stessz okai jellemzően ezek:

  • Időhiány,
  • A képességnek, képzettségnek nem megfelelő elvárások,
  • Munkahelyi erőszak, zaklatás, vagy
  • A munka nem megfelelő kialakítása, szervezése, irányítása.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom