7 °C Budapest

Lassan kezdődik az iskola: még nincs tantervük a szakiskoláknak

2016. augusztus 17. 10:03

A szakképzést nyújtó iskolák átalakítása miatt a tanárok nem tudnak tervezni, mert még nem jelentek meg a szakmai és közismereti tantervek - mondta el Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című reggeli műsorában.


Az érdekképviseleti vezető tájékoztatása szerint a szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból szakközépiskolák lettek. Mint a műsorban elmondta: korábban a szakközépiskolákban a közismereti tárgyak oktatási szintje megegyezett a gimnáziumokéval, így biztosítva volt a továbbtanulás lehetősége, de mivel szakmát is adtak, más irányba is mehetett a frissen érettségizett diák.

Most azonban a kormány jelentősen csökkenti a közismereti tantárgyak óraszámát a szakgimnáziumokban, amely által korlátozza a továbbtanulás lehetőségét.

 

Galló Istvánné szerint a kormány munkaerőpiac feltöltésére vonatkozó érve azért fals, mert nem igaz, hogy a szakmunkásoknak nem kell általános műveltséggel rendelkezniük, és az iskolák eddig sem adtak ki kész szakembereket.

A vezető azt is elárulta, hogy két héttel az iskolakezdés előtt még azt sem tudják az igazgatók, hány szaktanárra és hány közismereti tanárra lesz szükségük. Úgy látja, hogy elsősorban a természettudományi tantárgyak csökkentése miatt, munkaerő felesleg lesz, ezért el kell küldeni tanárokat, míg a szakmai tárgyakat tanítókból viszont hiány lehet.

Gallóné szerint a változtatással tovább csökken az átjárhatóság a gimnáziumok és a szakközépiskolák között, így a diákok arra kényszerülnek, hogy már 14 évesen szakmát válasszanak, ami a PSZ elnöke szerint sokaknak még 18 évesen sem szokott sikerülni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A témával már korábban is foglalkoztunk, akkor az NGM is megszólalt!IDE KATTINTVA tudod elolvasni a cikket.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem