20 °C Budapest

Hétfőtől szállítják a 13 millió tankönyvet az iskolákba

2016. augusztus 1. 12:34

Hétfőtől szállítják ki az általános és középiskolákba a tankönyveket. A Könyvtárellátó szerint ez nagyságrendileg 12 milliárd forintba kerül majd - írja az InfoRádió.

Az elmúlt három évben kifejlesztett több mint 160 kísérleti tankönyvet már végleges, javított formában kapják meg a diákok és a tanárok

- jelezte nemrégiben az oktatásért felelős államtitkár. Palkovics László szerint a szeptemberben kezdődő tanévben a tanulók több mint kétharmada ingyen kapja meg a tankönyvet.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: ezekben a napokban elkezdik a tankönyvek kiküldését az iskolákba. A csomagoknak az augusztus 20. utáni napokra meg kell érkezniük, hogy szeptember elsején el tudják kezdeni a kiosztásukat. A személyre szabott tankönyvcsomag már tavaly kikerült a rendszerből, így rugalmasabban lehet igazodni az 1,2 millió gyerekhez.

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy ebben a hónapban összesen 4174 iskolába szállítanak ki több mint 13 millió tankönyvet. Naponta kétszáz iskolába viszik a mintegy három-négy raklapnyi tankönyvet. Az idén először minden alsó tagozatos tanuló térítésmentesen kapja meg a tankönyveket, a felső tagozaton és a középiskolákban a korábbi szociális elv alapján juthatnak hozzá az ingyenes tankönyvcsomaghoz a diákok.

A tankönyvekért fizető diákok esetében a leszállított könyvek alapján számla készül, melyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt. A csekkeket szeptember 15-ig lehet befizetni. Erre több módot is felkínálnak. A számlán található bankszámlaszámra átutalással vagy a postahivatalokban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Új lehetőségként a Könyvtárellátó a szülők számára is létrehozott egy internetes felületet, mely a www.szuloifelulet.kello.hu címen érhető el. Itt a szülők leellenőrizhetik gyermekeik, valamint a rendeléseik adatait. Ez esetben a számlát is online tölthetik le. A Kello szerint a tankönyvellátás nagyságrendileg 12 milliárd forintba kerül.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?