A járművezető tanulók – munkaszerződéssel – 5-6 hónap alatt sajátíthatják el a szükséges ismereteket.
Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök- derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből.
Orbán Viktor miniszterelnök február 24-én jelentette be, hogy a kormány országos népszavazást kezdeményez a kötelező betelepítési kvótáról. A kérdés úgy szól:

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Ilyen még nem volt a Facebookon
- Hiába érkezett a mentőhelikopter: egy hét után elhunyt a megyei gólkirály
- Hihetetlen, mennyi eső jön – riasztást is kiadtak
- Új érvek a nagy stégháborúban: "Nem kell eljutni mindenhol a Balatonhoz"
- Lecsaptak Pesten a rendőrök, nem volt menekvés
- Inváziós halak tömege ugrált a Tiszában Szegednél - elképesztő videó
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


