Ennyiért gályáznak a magyar pincérek, szakácsok a Balatonnál

2016. június 7. 05:26

Iparági előrejelzések szerint az idei évben is súlyos pincér és szakácshiány várható a Balatonnál. Ez persze nem véletlen, a Pénzcentrum értesülései szerint ugyanis a tóparti éttermekben gyakorlatilag évek óta éhbérért gályáznak a vendéglátósok. Legalábbis azok, akik eddig még nem vették a sátorfájukat.

Évek óta súlyos munkaerőhiánnyal küszködnek a balatoni vendéglátósok; a rendelkezésre álló információk szerint idén ráadásul minden eddigi rekordot megdönthet a szakképzett munkaerő nyugatra vándorlása. Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Zrt. vezető kutatója szerint azok a tényezők, melyek az ország elhagyására kényszerítik a szakembereket, érdemben idén sem változnak.

Egyes szakmákban, egyes régiókban kritikus szintű, azaz a termelés, szolgáltatás színvonalát veszélyeztető a munkaerőhiány

- nyilatkozta még év elején Somogy megye hírportáljának a szakember.

Na persze nem túl nagy meglepetés, hogy egyre kevesebben húznak szakácssapkát, vagy kötnek pincérkötényt a magyar tenger partján. A KSH legfrissebb statisztikái szerint ugyanis a vendéglátósok havi bérszámfejtésében jelenleg mindössze 110 ezer forintos nettó szerepel. Az átlagérték szempontjából pedig sokat mondó, hogy a hazai vendéglátóipar, mind fizetések, mind humánerőforrások tekintetében erőteljesen főváros központú.

Ezzel szemben a Pénzcentrum iparági értesülései szerint a Balaton parti éttermekben gyakorlatilag éhbérért gályáznak a vendéglátósok. De ne szaladjunk ennyire előre. Azt ugyanis már mindjárt az elején érdemes leszögezni, hogy a Balatonnál május közepétől augusztus 20-ig van szükség tömegében munkaerőre, és ebből mindössze egy hónap (július közepétől augusztus közepéig) a csúcsidőszak.

Ennek megfelelően vállalkozók többsége ilyenkor csúcsra járatja a vendéglátóegységet; így a Balatonon gyakorlatilag nincs pihenőnap, az átlagos napi munkaidő pedig - szakterülettől függően - 10-16 óra között mozog. Tehát a balatoni szakácsok, felszolgálók, vagy éppen kézilányok egy átlagos szezonban közel 1200 munkaórát húznak le. Ez heti 100 óra, ami a gyakorlatban két és félszerese egy rendes, 40 órás munkahétnek. Na, de nézzük a fizetéseket!

Nos, általában a Balatonnál (is) a felszolgálók keresnek a legjobban: iparági információink szerint ők a teljes szezon átlagában, az alapbért és a jattot is beleszámítva kb. 600-650 forintos órabérért róják a köröket. A pincéreket a szakácsok követik, nekik 450-500 forintos órabér üti a markukat; míg a legkarcsúbb, óránként 250-300 forintot tartalmazó borítékot a kisegítő személyzet (mosogatók, konyha-, és kézilányok) kapja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összefoglalva, ha bírja a robotot, akkor 3 hónap alatt, összesen 1200 munkaórával egy felszolgáló ~750 ezret, egy szakács ~570 ezret, míg egy konyhalány ~330 ezer forintot keres a magyar tenger partján.

Mindezt javarészt feketén, a lakhatási és egyéb költségek levonása nélkül. A bolondnak is megéri, nem?

Majd az áfacsökkentés...

Mindezt figyelembe véve joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a a szektort érintő áfacsökkentés megoldja-e majd a Balatonnál (is) jelentkező problémákat. A KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének ügyvezető társelnöke mindenesetre legutóbb nagy jelentőségűnek nevezte, hogy az Országgyűlés elé került áfatörvény-módosítási javaslat szerint az éttermi szolgáltatások jelenlegi 27 százalékos áfáját jövőre 18, 2018-ban pedig 5 százalékra csökkentik. Kertész Rezső szerint így

több pénz juthat fejlesztésekre és versenyképes bérek fizetésére.

A vendégeknek persze addig sem kell aggódnia. Egy a Balatonnál tartott fórumon ugyanis arra biztatták a vendéglátósokat, hogy szakemberhiány esetén nyugodtan vegyék fel a kapcsolatot a járási és kormányhivatalok foglalkoztatási osztályaival. Az persze már más tészta, hogy a ki tudja, honnan átcsoportosított munkavállalók milyen hatással lesznek majd a tányérra kerülő ételek minőségére, és így aszebb napokat látott balatoni vendéglátásra.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/penzcentrum/posts/10154240275698762

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?