10 °C Budapest

3,4 milliárdból fel lehetne számolni a mélyszegénységet

2016. május 19. 11:02

A magyar GDP 0,01 százalékából, vagyis nagyjából 3,4 milliárd forintból fel lehetne számolni a mélyszegénységet Magyarországon az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO számításai szerint. Ennyit kellene átcsoportosítani ahhoz, hogy ne legyen olyan ember Magyarországon, akinek a jövedelme vásárlóerő-paritáson naponta kevesebb mint 3,1 dollár, vagyis nagyjából napi 870 forint.

A relatív szegénységet, vagyis azt, hogy senki ne keressen kevesebbet, mint a medián jövedelem 60 százaléka, már sokkal drágább lenne felszámolni, ehhez a magyar GDP 0,9 százalékára lenne szükség. Az ILO minden országra kiszámolta, hogy a GDP vagy a kormányzati költések hány százalékára lenne szükség a szegénység felszámolásához, amit ezen az interaktív térképen nézhet meg. Az ILO legfrissebb tanulmánya szerint

ahhoz, hogy 2030-ra felszámolják a világon a szegénységet, évi 600 milliárd dollárra lenne szükség,

vagyis 15 év alatt nagyjából 10 trillió dollárt kellene elkölteni. A fejlődő és fejlett országok lakosságának 36 százaléka él ma naponta kevesebb, mint 3,1 dollárból. Az ILO jelentése szerint az elmúlt 26 évben rengeteg embert sikerült kihúzni a mélyszegénységből, de a fejlődés hullámzó és bizonytalan, és míg a közepesen fejlett országokban látványosan csökkent a szegénységben élők száma, addig az alacsony jövedelmű országokban még mindig a lakosság 47 százaléka él mélyszegénységben. A fejlett országokban, például az EU tagállamaiban pedig az elmúlt években még nőtt is a szegénységben élők száma.

Viszont csak azzal, hogy pénzt öntünk a problémára, az ILO szerint nem lehet megoldani a tartós szegénység problémáját, a jövedelmek átcsoportosítása mellett több és jobb minőségű munkahelyekre és jobb szociális ellátásokra van szükség. A fejlődő országokban a szegénységben élők egyharmada dolgozik, viszont rossz feltételek között és mindenféle szociális védelem nélkül dolgoznak éhbérért.

Éppen ezért az ILO szerint a szegénység elleni legjobb fellépés az lenne, ha a kormányok olyan politikákat dolgoznának ki, amelyek minőségi munkahelyeket teremtenek, kiszélesítik a termelői bázist, megerősítik a munkahelyi jogokat és védelmet és javítják a szegénységben élők munkaerő-piaci kilátásait.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?